Az észt, a lett és a litván állambiztonsági szervek vezetői és alkalmazottai mondták el, mi vezethetett az ukrajnai háborúig, és hogy mi köze ehhez Rettegett Ivánnak és Nagy Péternek. A balti államok speciális helyzetben vannak, valós és mindennapi fenyegetésként élik meg, hogy Oroszország a szomszédjuk, belbiztonsági szolgálataik nézőpontja így jelentősen eltér a nyugati állásponttól. Annál sokkal keserűbb és pesszimistább.
Az Észt Expressz hetilap egy jelentős írásában mutatta be, hogy a balti államok saját negatív tapasztalataikon keresztül hogyan látják az ukrajnai háborút, illetve az ahhoz vezető utat. Az észt, a lett és a litván állam több alkalommal is megtapasztalhatta az oroszok hozzáállását más népekhez.
Az első világháború és a bolsevik forradalom után függetlenné vált országokat az 1939-es német-szovjet egyezmények szovjet érdekszférába sorolták, így hamarosan megszűnt az önállóságuk. A balti népek a második világháború után visszatérő szovjethatalmat sem felszabadításnak, hanem megszállásnak tartják, amely ellen évekig tartó partizánháborút is vívtak. 1991-ben Litvániában a szovjet különleges erők fegyverrel próbálták leverni a függetlenségi törekvéseket, 14 civilt öltek meg.
Bucsában több mint 400 civilt mészároltak le az oroszok Fotó: Twitter
A balti államokban máig jelentős orosz kisebbség él – Észtországban a lakosság 28 százaléka orosz –, akik közül sokan máig nem az 1991-ben függetlenné vált országokhoz lojálisak, hanem Moszkvához. A közvetlenül az ukrán háború előtt felvetett orosz álláspont szerint a NATO-erőknek el kellene hagyniuk az 1997 után csatlakozott államok területét.
Az rtl.hu szerint ez azt jelentené, hogy Észtország, Lettország és Litvánia védtelenül maradna. Jelenleg például NATO-erők látják el a légtér védelmét, köztük rendszeresen magyar pilóták is szolgálnak. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor a Szovjetunió szétesett a kommunista blokkjával együtt, Moszkva az ezekből az országokból való kivonulásért cserébe azt a nyugati ígéretet kapta, hogy a NATO nem terjeszkedik kelet felé.)
Aleksander Toots, az észt belbiztonsági szolgálat (KAPO) munkatársa 15 éve kifejezetten Oroszországgal foglalkozik, a cikkben elmondta, az orosz társadalom egyik lényegi eleme a pokazukha (показуха, jelentése: mutat): úgy tenni, mintha minden rendben lenne, miközben a valóság éppen ennek ellenkezője.
Aleksander Toots, az észt belbiztonsági szolgálat (KAPO) munkatársa Fotó: Twitter
A Kijev agglomerációjában található Bucsa városát április elején hagyták el a visszavonuló orosz csapatok, ahol katonáik mintegy 400 civillel, köztük gyerekekkel is végeztek. A hivatalos orosz álláspont szerint ez nem igaz, ukrán provokációnak tartják az egészet.
Toots nem lepődött meg a Bucsában történteken, hiszen tisztában van azzal, hogy az oroszok hogyan viselkedtek a Baltikumban a második világháború alatt, és hogy hogyan viselkedtek azelőtt. „Hogy mindig is így viselkedtek. A Nyugatnak nincs ilyen tudatossága” – összegezte Toots.
Normunds Mežviets, a lett Állambiztonsági Szolgálat főigazgatója – aki oroszok között nőtt fel – szerint amikor a háború elkezdődött, aggódtak, hogy az emberek azt mondják, ez csak Putyin háborúja” – fogalmazott. Ugyanis úgy gondolja, a kegyetlenség nem Putyiné.
Normunds Mežviets, a lett Állambiztonsági Szolgálat főigazgatója Fotó: Twitter
„A nemi erőszak, a gyilkosságok, a kivájt szemek, az akasztások és az elégetett holttestek nem Oroszország vezetőjének különleges taktikái” – állította a cikkben Mežviets, akivel teljesen egyetért Arnold Sinisalu, az észt belbiztonsági szolgálat régóta hivatalban lévő főigazgatója is.
Utóbbi úgy látja: nyilvánvaló, hogy nem lehet egy kalap alá venni egy egész nemzetet, de egy társadalom és egy nemzet egy egészet alkot. Az állam végezhet agymosást, de a sovinizmus csírája még mindig magából a népből fakad.
Darius Jauniškis, a litván állambiztonsági hivatal igazgatója felelevenítette, hogy amikor a szovjet hadseregben szolgált, állandóan szembekerült az uralkodási vágy vezérelte orosz katonákkal. Harcolt velük, mert tudta, hogy „amint aláveted magad az akaratuknak, rabszolgájukká válsz. De ha visszavágsz, akkor talán még a bizalmukat is elnyered”.
Arnold Sinisalu, az észt belbiztonsági szolgálat főigazgatója Fotó: Twitter
A megszólaló kémelhárítók 1960-as évek végén vagy az 1970-es évek elején születtek, mindannyiukat besorozták a Vörös Hadseregbe. Sinisalu egykori tisztjeivel kapcsolatban a „teljes idiotizmus” és az „ostobaság” szavakat használta, míg Toots felidézte, hogy rendszeresen szemtanúja volt az úgynevezett a dedovshtshina-nak, azaz a fiatalabb orosz katonák erőszakos leigázásának.
A szokatlan kijelentésekben bővelkedő cikkben a balti biztonsági szolgálatok tisztjei az orosz imperializmust és brutalitást nem katonai taktikaként, hanem burjánzó társadalmi normaként írják le. Sinisalu szerint ennek oka az lehet, hogy Oroszországnak sohasem kellett szembenéznie kegyetlenkedéseivel.
A második világháborúban a nácik olyan felfoghatatlan borzalmakat követtek el, hogy „az emberek elfelejtették Oroszország kegyetlenkedéseit”, Sinisalu szerint az elszámoltatás elmaradása pedig „legyőzhetetlenné tette őket.”
Az oroszok ukrajnai taktikái nagyban hasonlítanak arra, ami a II. világháborúban történt, de még így is rengetegen meglepődtek, amikor megjelentek az első beszámolók Oroszország ukrajnai brutalitásairól, a deportálásokról, a nemi erőszakokról és gyerekek kivégzéséről.
Izjumban is olyan tömegsírokat tártak fel, melybe életkorra és nemre való tekintet nélkül dobálták a kivégzett ukránokat az oroszok Fotó: Twitter
Normunds Mežviets, a lett Állambiztonsági Szolgálat főigazgatója szerint Oroszország nem változott semmit, mert Moszkva mindenáron vissza akarja szerezni birodalmi státuszát. Ehhez pedig minden eszközt megengedhetőnek tartanak. „Számukra nincsenek államok, csak övezetek és területek. Soha nem fognak megbékélni a Szovjetunió felbomlásával” – mondta Mežviets.
Ismert az orosz vezetők véleménye, miszerint Oroszország ott ér véget, ahol megállítják. Ez a hódítók gondolkodásmódja, körülöttük mindenki ellenség. Nem véletlen mindez, hiszen a brutális állami terror létrehozójának, Rettegett Iván cárnak egészen a közelmúltig joggal volt elátkozva az öröksége, míg 2016-ban Orjol városában felállították első lovas emlékművét, és azóta több ilyen követte, Alekszandrovban, Moszkvában és Csebokszáriban.
Az Észt Expressz cikke szerint az oroszok a régmúltbeli összecsapásait használják fel a mai harcok igazolására, ami nemcsak a terjeszkedés, hanem a megtorlás iránti vágyukat is táplálja. Nem véletlen, hogy Oroszországban a diplomácia a gyengeség jele.
Darius Jauniškis, a litván állambiztonsági hivatal igazgatója Fotó: Twitter
„Oroszország csak az erőt ismeri el. Ezt a Nyugat számára nehéz megérteni, hiszen a nyugatiak más értékeket vallanak, és azt hiszik, hogy mások is így tesznek” – mondta Jauniškis, aki azt hozzátette, természetesen szó sincs arról, hogy Oroszországban minden ember rossz lenne.
Mežviets szerint még Putyin hatalomból való eltávolítása vagy esetleges halála sem fog változtatni semmin. A régió számára Oroszország mindig fenyegetést fog jelenteni, és nem csak a vezetői miatt. Sinisalu úgy gondolja, a történelem azt mutatja, hogy Oroszországban csak akkor történtek forradalmak, ha egy háborút elvesztettek.
„Egy nap az oroszok felébrednek, és rájönnek, hogy mit tettek” – fogalmazott Jauniškis, aki szerint ekkor a bűntudatuk gyötrelmes lesz.
