Az elmúlt időszakban kevés hollywoodi produkciót reklámoztak annyira és olyan hamar, mint a Wicked-et. Már ősz elején nyakig volt az internet az elvetemült musical – rajongók tartalmaival.
De mi is ez a történet, és miért kapott ekkora visszhangot?
A Gregory McMaguire 1995-ös regénye alapján 2003-ban megalkotott, többször díjazott Broadway musical ma a tengeren túlon az egyik legmeghatározóbb darabja a műfajnak. Az Óz, a csodák csodájából ismert gonosz Nyugati Boszorkány háttértörténetét ismerhetjük meg, aki zöld színű bőre alatt sok titkot és meglepetést rejteget. Ebből alkotta meg 2024-ben Jon M. Chu (Kőgazdag ázsiaiak, Szemfényvesztők 2.) a Wicked filmet, amit egyből kétrészesnek jelentettek be.
A filmet nagyon hamar megelőzte a hírneve, többek között főszereplői miatt. A jóságos Glindát és a „boszorkánnyá váló” Elphabát Ariana Grande és Cnythia Erivo alakítja, akik a film megjelenése előtt közösen vettek részt sajtótájékoztatókon és interjúkon. Futótűzként terjedtek azok a felvételek, ahol a két barátnővé váló színésznő elérzékenyül a kérdések hallatán (ezek természetesen később remek mémalapanyagként szolgáltak az internet népe számára is, ami szintén csak a film hírnevének dolgozott).
A páros odaadása azonban a filmben is megérződött. Mind Grande, mind Erivo teljes bedobással vetette bele magát a filmbe, amit mi sem igazol jobban, hogy minden dalt élőben énekeltek. A kettejük hangja egybeolvadása hihetetlenül emeli a film musical aspektusát, ezért abszolúte érdemes eredeti hangon megtekinteni az alkotást (erre a legtöbb magyar moziban is van lehetőség). Kiemelendő még Jonathan Bailey (akit többen a Bridgerton sorozat Anthonyaként ismerhettek meg korábban), aki hasonló odaadással és remek színészettel töltötte meg az amúgy sekélyesre írt karakterét, és a megjelenése azonnali sikert aratott a nézők körében (alapvetően a fiatal lányoknál). Michelle Yeoh áskálódó varázslónője és Jeff Goldblaum Óza szintén emelik a film színvonalát, azonban mindkettőjük karakterében bőven van mit bemutatni, remélhetőleg erre sor kerül a folytatásban.
A film remek atmoszférájában fontos szerepet játszik a zene és a látvány. Utóbbin nagyon meglátszik a film hatalmas budgete (150 000 000 dollár), így a nézőnek panasza sem lehet a CGI-ra. Tény és való, hogy Óz világát egy szóval lehet jellemezni ez pedig a giccs, így elképzelhető, hogy valakinek a habos-babos képek (vagy a realista beszélő állatok) nem fognak tetszeni.
Zenei palettájában a film annyi fajta dalt hoz, amiből szerintem mindenki talál egyet, amit a megtekintés után napokig nem bír kiverni a fejéből (számomra ez a Dancing through Life). Néha azonban elkerülhetetlen a műfajból adódóan, hogy úgy fakad dalra egy szereplő, hogy az egy szemforgatást vált ki a nézőből feleslegessége miatt.
Összeségében a musical műfajának egyik alapdarabja a Wicked, ami a zsáner fanatikusainak nem fog csalódást okozni. Azonban, ha valaki szeretne megbarátkozni a zenés filmekkel, ez egy jó beugró lehet, mivel magában hordozza mindazt, amit elvárhatunk tőle, miközben ténylegesen felhőtlen kikapcsolódást nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.