Huszonkét éves várakozás ért véget: az Arsenal ismét angol bajnok. A Manchester City keddi, Bournemouth elleni 1-1-es döntetlenjével behozhatatlanná vált a londoni klub előnye, az Ágyúsok így a hétvégi záróforduló előtt már biztosan elhódítják a Premier League-trófeát.
A döntő pillanat a Vitality Stadionban érkezett el: a Bournemouth a 19 éves francia Eli Junior Kroupi góljával szerzett vezetést, a norvég Erling Haaland ugyan a 95. percben egyenlített, a City azonban így is csak ezüstérmesként zárja a szezont. Az Arsenalnak négy pont az előnye a tabellán, ezt egyetlen forduló alatt már nem lehet ledolgozni.
Tóth Alex a kispadon maradt
A Bournemouth mérkőzésén helyet kapott a keretben Tóth Alex, a magyar válogatott középpályása is, akit azonban a hazai együttes nem vetett be – a 19 meccs óta PL-ben veretlen csapat végül nélküle szerezte meg azt az egy pontot, amely az Arsenal bajnoki címéhez elegendő volt.
Az Arsenal ezzel történetük során 14. alkalommal nyerte meg az angol bajnokságot. Legutóbb 2003–2004-es szezonban végeztek az élen – akkor veretlenül, Thierry Henry és társai legendás sorozatával. A mostani cím különlegessége, hogy az Ágyúsok a jövő héten szombaton a budapesti Puskás Arénában Bajnokok Ligája-döntőt is játszanak, így a szezon duplával zárulhat.