A Mathias Corvinus Collegium (MCC) csütörtöki közleményében jelezte, hogy nyitott a szakmai párbeszédre az új törvényhozással a szervezet forrásait és jogi környezetét érintő kérdésekben. Az intézmény hangsúlyozta, hogy kész az együttműködésre, amennyiben az Országgyűlés módosítaná a tehetséggondozásra szánt kereteket.
Elhalasztják az osztalékok kifizetését
A szervezet a felelős gazdálkodásra hivatkozva közölte, hogy a napokban fontos megállapodást kötött a Richter Gedeon Nyrt. vezetésével. Az egyezség értelmében az MCC, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány, valamint a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány közösen döntött az osztalékkifizetés elhalasztásáról. A kollégium jelezte, hogy figyelemmel kísérik az új parlament döntéseit, és a továbbiakban is a hatályos jogszabályokhoz igazítják működésüket.
Az MCC elismerte, hogy az elmúlt években oktatási és tehetséggondozási feladataihoz kapcsolódóan jelentős vagyonjuttatást kapott az államtól. Ugyanakkor leszögezték, hogy nyitottak a változtatásokra, ha a döntéshozók ezt indokoltnak látják.
„Amennyiben a mindenkori Országgyűlés a források felhasználásával kapcsolatban változtatásokat tart indokoltnak, az MCC kész az együttműködésre és a szükséges egyeztetések lefolytatására, szem előtt tartva a tehetséggondozási feladatok folytonosságát” – fogalmazott az intézmény.
Nemzeti érdeknek tartják a tehetséggondozást
A közlemény szerint az intézmény vezetése meg van győződve arról, hogy a fiatal tehetségek felkarolása olyan ügy, amely messze túlmutat a szervezeti kereteken. Úgy vélik, ez a tevékenység hosszú távon határozza meg Magyarország szellemi és gazdasági kilátásait.
„Ez közös nemzeti érdek, amely hosszú távon meghatározza Magyarország szellemi és gazdasági jövőjét. Ennek szolgálatában kívánjuk folytatni munkánkat a jövőben is.”
A több mint 30 éve alapított MCC hitvallása szerint céljuk továbbra is az, hogy társadalmi háttértől, anyagi helyzettől vagy világnézettől függetlenül biztosítsanak fejlődési lehetőséget a kiemelkedő képességű fiataloknak, segítve őket pályafutásuk tudatos elindításában.