Hollósy András, Miskolc alpolgármestere a városi közgyűlés csütörtöki ülésén jelentette be, hogy távozik posztjáról. A döntés hátterében az április 12-i választási eredmények állnak, ahol a politikus a Tisza Párt jelöltjével, Czipa Andrással szemben maradt alul az egyéni képviselői helyért vívott küzdelemben.
Levonta a konzekvenciákat a választási vereség után
A leköszönő alpolgármester felszólalásában hangsúlyozta: a választók akarata egyértelmű volt, a kialakult helyzet pedig mindenkitől megköveteli a megfelelő következtetések levonását. Hollósy András megköszönte annak a több mint 16 ezer választónak a bizalmát, akik rá szavaztak, ugyanakkor jelezte, hogy személyével nem kívánja hátráltatni a város jövőbeni fejlődését.
A politikus elmondása szerint döntésében szerepet játszott az is, hogy Miskolc számára zavartalan forrásbevonást és sikeres tárgyalási pozíciókat szeretne biztosítani a hamarosan hivatalba lépő új kormánnyal. „Emelt fővel, tisztességesen vettem fel a munkát, és ugyanilyen módon köszönöm meg a lehetőséget” – fogalmazott a közgyűlés előtt.
Augusztus végéig tart az átadás-átvétel
Hollósy András szeptember 1-jétől már csak önkormányzati képviselőként vesz részt a városirányításban. Addig is megállapodott Tóth-Szántai József polgármesterrel, hogy a folyamatban lévő ügyeket lezárják, és augusztus 31-igátadják a feladatköröket az utódjának.
A képviselői munka mellett a politikus a helyi patrióta közösség újjászervezésében is aktív szerepet kíván vállalni a jövőben.
Megroggyant a miskolci Fidesz-frakció
Nem az alpolgármester távozása az egyetlen személyi változás a városházán. A polgármester szerda késő esti tájékoztatása szerint Bajusz Gábor, a Fidesz miskolci frakcióvezetője is benyújtotta lemondását tisztségéről, amelyet a városvezető el is fogadott.
A helyi politikai erőviszonyokat tovább módosítja, hogy a közgyűlésen bejelentették: Czinkné Sztán Anikóönkormányzati képviselő elhagyja a kormánypárti frakciót. A politikus a jövőben függetlenként folytatja munkáját a testületben.