Pénteken az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) székházában elkészítették a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sorsolását. Az eseményen nemcsak a következő forduló párosításai derültek ki, hanem az is, hogy a továbbjutók milyen ágrajzon keresztül juthatnak el a május 30-i budapesti döntőbe.
Magyar rangadó a legjobb tizenhat között
A sorsolásnál három magyar válogatott játékos is érdekelt volt: a Liverpoolt erősítő Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos, valamint a török Galatasaray jobbhátvédje, Sallai Roland. A papírforma alapján már az esemény előtt tudni lehetett, hogy összekerülhetnek, és a húzásnál végül be is igazolódott a Galatasaray–Liverpool párharc. A két csapat az idei alapszakaszban már találkozott egymással, akkor Isztambulban 1-0-s hazai győzelem született. Az angol együttes a címvédő Paris Saint-Germain ágára került; tavaly éppen a párizsiak búcsúztatták a liverpooliakat.
Újra összecsap a Real és a City a BL-ben
A sorsolást a horvát Ivan Rakitic végezte el, aki 2015-ben a Barcelonával elhódította a trófeát, 2018-ban pedig világbajnoki döntőt játszott hazája válogatottjával. A sorsolás nyomán eldőlt, hogy a Real Madrid a Manchester Cityvel, a Bodø/Glimt a Sportinggal, a PSG a Chelsea-vel, a Newcastle United a Barcelonával, az Atlético Madrid a Tottenhammel, az Atalanta a Bayern Münchennel, a Bayer Leverkusen pedig az Arsenallal mérkőzik meg a negyeddöntőbe jutásért. A nyolcaddöntők első felvonásait 10-én és 11-én rendezik, a visszavágókra egy héttel később kerül sor, a pontos program pedig órákon belül hivatalossá válik.
A madridiak és a manchesteriek párosítása az elmúlt időszakban szinte megszokottá vált, hiszen az előző négy évben a sorozat különböző szakaszaiban rendre találkoztak egymással. Az idei alapszakaszban is megmérkőztek, 2025 decemberében a City 2-1-re tudott győzni a spanyol fővárosban. A 2023-as párharcukat Pep Guardiola csapata nyerte – akkor a trófeát is az angolok hódították el –, a másik három alkalommal viszont a Real Madrid ment tovább.
Kialakult a budapesti Puskás Arénába vezető út
A nyolcaddöntőkkel párhuzamosan a negyeddöntők párosításait és az ágrajzot is meghatározták. A versenyben lévő hat angol klub egyenletesen oszlott el: három a felső, három pedig az alsó ágra került. A folytatásban a PSG–Chelsea párharc továbbjutója a Galatasaray–Liverpool mérkőzés győztesével találkozik, míg a Real–City összecsapás nyertese az Atalanta–Bayern továbbjutójával játszik. A másik ágon a Newcastle–Barcelona győztese az Atlético–Tottenham továbbjutóját, a Bodø/Sporting nyertese pedig a Leverkusen–Arsenal győztesét kapja.
Az elődöntőben a kialakult két-két negyeddöntő győztese mérkőzik meg egymással. Az angol bajnokságban vezető, az alapszakaszt megnyerő Arsenalnak viszonylag egyszerű útja lehet a legjobb négy közé, a felső ágon viszont komolyabb csaták várhatóak, hiszen a Real–City párharc győztese jó eséllyel a német bajnok Bayern Münchennel találkozhat. A budapesti Puskás Arénában megrendezésre kerülő fináléban a felső ág győztese lesz a hivatalos pályaválasztó.