Ötven év feletti, jellemzően legfeljebb szakmunkás végzettségű, tartósan hajléktalan, egyedül élő férfiak alkotják a fedél nélkül élők legnépesebb csoportját – derül ki a Február Harmadika Munkacsoport idei országos hajléktalanügyi adatfelvételéből. A Menhely Alapítvány által 1999 óta minden év február 3-án megszervezett, 6947 ember megkérdezésével készült felmérés szerint a hajléktalanság ma már messze nem csupán lakhatási probléma, hanem szorosan összefonódik az egészségügyi, szociális, oktatási és munkaerőpiaci rendszerek hiányosságaival.
Az adatok szerint két tendencia határozza meg leginkább a helyzetet: egyre idősebb emberek jelennek meg az ellátórendszerben, és az elszegényedés mértéke is drámai méreteket ölt. A válaszadók csaknem fele az 50 év feletti csoportba tartozik, ugyanakkor emelkedik a 60 évnél idősebb, beteg, munkaképtelen emberek aránya is, akik közül sokan időskorukban veszítették el otthonukat – számolt be a Dívány.
Nem lakáshiány, hanem megfizethetetlenség
Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány módszertani vezetője, a munkacsoport tagja szerint a hajléktalanszállásoknak ma már rendszeresen olyan embereket kell ellátniuk, akiknek valójában jövedelempótlásra vagy idősgondozásra lenne szükségük, noha az ellátórendszer erre nincs felkészülve. A szakember szerint a helyzet gyökere abban keresendő, hogy míg a kilencvenes években a problémát elsősorban a lakáshiány okozta, mára a lakhatás megfizethetősége és hozzáférhetősége jelenti a fő nehézséget.
„Vidéken különösen gyakori, hogy idős embereket azért helyeznek hajléktalanszállóra, mert a család nem tudja megoldani az ápolásukat, a megfizethető idősotthonok pedig telítettek.” – mondta Gurály Zoltán.
Sokan havi 50 ezer forintnál kevesebből élnek
A kutatás másik súlyos megállapítása a hajléktalan emberek rendkívül alacsony jövedelmi helyzete. A válaszadók mintegy fele havi 50 ezer forintnál kevesebb bevételből él, hasonló arányuknak pedig hitel-, lakbér-, rezsi- vagy közlekedési tartozása is van, ami a hivatalos munkavállalást is nehezíti. A hajléktalanok mintegy ötöde nyugdíjszerű jövedelemből tartja fenn magát, ez az összeg azonban gyakran a legalapvetőbb megélhetésre sem elegendő. Gurály Zoltán szerint ez a rendszerváltás idején induló folyamatok következménye: sokan veszítették el akkor munkájukat, kényszerültek bizonytalan vállalkozási formákba, és emiatt nem szereztek elegendő nyugdíjjogosultságot.
Az alacsony iskolai végzettség is tartósan meghatározza a hajléktalanság fennmaradását: az aktív korú érintettek többsége, a 30 év alattiak kétharmada legfeljebb nyolc általánost végzett, ami jelentősen korlátozza munkaerőpiaci esélyeiket. A hajléktalanellátó szervezetek szerint az oktatás, az egészségügy, a lakáspolitika és a szociális ellátás hiányosságai leginkább a legkiszolgáltatottabb emberek életében halmozódnak fel.
Mire beérkeznek az ellátásba, már túl késő
A szakemberek szerint a hajléktalanná válás útjai összetettek: az egyik a hátrányos társadalmi helyzetből fakadó lecsúszás, a második a súlyos pszichiátriai betegségek jelenléte, a harmadik pedig a traumákon – hozzátartozó elvesztésén, családon belüli erőszakon vagy gyermekvédelmi sérüléseken – keresztül vezető út.
Gurály Zoltán szerint az ellátórendszer ma jellemzően már csak akkor találkozik az érintettekkel, amikor helyzetük rendkívül összetetté és súlyossá vált. Mire valaki bekerül a hajléktalanellátásba, a problémák egymásra rakódnak, így az ellátórendszer mozgástere rendkívül szűk: leginkább a lakhatás minimális stabilizálására és a további romlás megakadályozására van lehetőség, miközben a legfontosabb társadalmi feladat a megelőzés lenne.
A Február Harmadika Munkacsoport szerint a hajléktalanság problémája nem kezelhető rendészeti vagy városüzemeltetési kérdésként. Gurály Zoltán szerint elsőként a jogszabályi környezetet kellene rendezni, ideértve az Alaptörvénynek az életvitelszerű közterületi tartózkodást tiltó rendelkezését is. A kriminalizáció helyett a szakember szerint a lakhatási biztonságot erősítő rendszerek fejlesztésére, az ápolási és terápiás szolgáltatások bővítésére, speciális foglalkoztatási és felzárkóztató képzési programokra lenne szükség.
