Nem az a fő kérdés, hogy mérünk-e valaha 50 Celsius-fokos hőséget Budapesten, hanem az, hogy ez pontosan mikor fog megtörténni. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató az InfoRádióban arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi rendkívüli hőhullám csupán az előszele annak, ami a globális felmelegedés gyors megfékezése nélkül vár ránk.
A szakember rámutatott, hogy a bolygó az eddigi tudományos előrejelzéseknél is jóval gyorsabb ütemben hevül, ami hatalmas terhelést jelent az emberi szervezetnek és a teljes hazai gazdaságnak.
Európa és Magyarország a felmelegedés fókuszában
A globális folyamatok nem egyenletesen érintik a kontintenseket. A Közép-európai Egyetem professzora, aki egyben az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke is, döbbenetes adatokat ismertetett: Európa a világátlaghoz képest kétszer olyan gyorsan melegszik. Ezen belül ráadásul Magyarország középső területei számítanak az egyik leginkább kitett zónának, ahol évtizedenként háromnegyed és egy Celsius-fok közötti mértékben emelkedik a hőmérséklet.
Ez a rendkívüli tempó gyakorlatilag ellehetetleníti a biológiai alkalmazkodást.
„Ez a mostani kánikulai külső hőmérséklet pedig már túlmegy az alkalmazkodás határain” – hangsúlyozta a professzor.
A szakember emlékeztetett arra is, hogy a rendkívül forró nyári időszakokban ugrásszerűen megnövekszik a többlethalálozások száma az országban.
Lebénulnak az építkezések és a mezőgazdaság
A hőség közvetlen gazdasági károkat is okoz, mivel a mindennapi élet mellett a termelékenységet is jelentősen korlátozza. A szabadtéri munkahelyek jelentős részén a napközbeni órákban egyszerűen kivitelezhetetlenné válik a normális munkavégzés.
A földekre a kritikus időszakban életveszélyes kiengedni az embereket, így a mezőgazdasági munkák és az építkezések jelentős része teljesen leáll a legmelegebb órákban, ami óriási stresszhatás alá helyezi a gazdaságot.
A kutató szerint a mostani hőséghullámot egy utolsó, komoly intő jelként kell felfogni. Haladéktalanul ki kell dolgozni azokat a védelmi intézkedéseket, amelyekkel a lakosság leginkább kiszolgáltatott, sérülékeny csoportjait meg lehet óvni a hőségtől.
Emellett sokkal dinamikusabban kell csökkenteni a károsanyag-kibocsátást. A szakértő kiemelte, hogy a zöldátállást most még úgy is végre lehet hajtani, hogy az ne járjon komoly áldozatokkal, sőt, élhetőbb városokat és alacsonyabb áramdíjakat eredményezhet. Ha viszont a döntéshozók későn lépnek, és a jövőben pánikszerűen, kapkodva kell elvágni a kibocsátásokat, az drasztikus és fájdalmas gazdasági következményekkel fog járni.