Magyar Péter Facebook-bejegyzésben szólította fel a kormányt, hogy adjon azonnali és részletes tájékoztatást több, eddig tisztázatlan biztonsági és védelmi ügyben.
Az ellenzéki politikus szerint nyilvánosságra kell hozni, hogy pontosan mi történt február 4-én Ankarában, ahol információi alapján a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf egyik testőrét lőtt sérüléssel hozták haza egy AIR MEDAVAC repülőgéppel. A sérültet három orvos kísérte Magyarországra.
Magyar azt állítja, a miniszter négy testőrrel érkezett egy baráti NATO-tagállamba, ráadásul példátlan módon külön részleget is létrehozott számukra a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) kötelékében.
A politikus a külügyminiszter, Szijjártó Péter védelmét is bírálta, aki elmondása szerint 60 TEK-es munkatársat használ, ami évente mintegy 1 milliárd forint közpénzbe kerül. Magyar hozzátette: „sportot űz abból”, hogy 6 luxusautóval és több tucat testőrrel jelenik meg még a magánprogramjain is.
Bejegyzésében kitért arra is, hogy a mai napig nem kaptak választ arra, ki a felelős a kézigránát-balesetért, amelyben egy 29 éves kormánytisztviselő mindkét kezét elveszítette. Szerinte Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tragédia óta sem vállalta a politikai felelősséget.