A Harcosok Órája podcastban Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a sajtóban valótlanságok jelentek meg a Trump–Orbán kapcsolatot illetően. A Bloomberg ugyanis kedden arról írt forrásaira hivatkozva, hogy Donald Trump az európai vezetőkkel és Volodimir Zelenszkijjel folytatott tárgyalásai után telefonon hívta fel Orbán Viktort, és megpróbálta meggyőzni őt Ukrajna EU-csatlakozásának támogatásáról - számolt be róla a Telex.
„Szeretném világossá tenni, hogy ilyen telefonbeszélgetés nem volt” – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette, szerinte több médium is szinte szó szerinti jegyzőkönyvet közölt egy olyan hívásról, amely valójában nem történt meg.
Budapest, mint lehetséges béketárgyalási helyszín
Szijjártó ugyanakkor arról is beszélt, hogy Budapest akár helyszíne lehetne egy jövőbeli találkozónak Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij között. Indoklása szerint Magyarország az egyetlen nyugati állam, amely ,,korrekt, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat fenntartására képes”.
A miniszter úgy fogalmazott: „Ha kell, itt vagyunk, bármikor biztosítjuk a megfelelően tisztességes, biztonságos körülményeket egy ilyen béketárgyaláshoz. Örülünk, hogy ha hozzájárulhatunk a béketörekvések sikeréhez.”
Nem mindenki támogatná Budapestet
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerdán közösségi oldalán reagált arra, hogy Budapest neve is felmerült lehetséges helyszínként. Bejegyzésében emlékeztetett: 1994-ben Budapesten írták alá azt a megállapodást, amelyben az Egyesült Államok, Oroszország és az Egyesült Királyság biztonsági garanciákat vállalt Ukrajna területi integritására. „Budapest? Lehet, hogy nem mindenki emlékszik rá, de 1994-ben Ukrajna már kapott garanciákat területi integritására... Lehet, hogy babonás vagyok, de érdemes lenne másik helyszínt választani” – fogalmazott Tusk.
Budapest? Not everyone may remember this, but in 1994 Ukraine already got assurances of territorial integrity from the US, Russia and the UK. In Budapest. Maybe I’m superstitious, but this time I would try to find another place.
— Donald Tusk (@donaldtusk) August 20, 2025