Súlyos túlterheltséggel küzdenek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei gyermekvédelmi intézmények – derül ki a Népszava riportjából. A lap úgy tudja, a szolnoki befogadó- és csecsemőotthonokban több mint kétszeres túltelítettséggel működnek, és a kormányhivatal már arra kérte a helyi család- és gyermekjóléti szolgálatokat, hogy ne utaljanak be több gyereket, és ne is tegyenek javaslatot intézményi elhelyezésre.
A probléma egyik legsúlyosabb jele, hogy a 12 férőhelyes otthonba jelenleg 27 gyermeket helyeztek el, a Népszava információi szerint. Ez azt jelenti, hogy összesen csak 16 ágy áll rendelkezésre, így a gyerekek a nappali kanapéján vagy matracon kénytelenek aludni.
Nincs hova továbblépni: nevelőszülő sincs, aki fogadná őket
A befogadó otthonba ideiglenesen – legfeljebb 30 napra – kerülnek azok a gyermekek, akiket a hatóság a családjukból kiemel, de nem tudnak azonnal nevelőszülőhöz vagy lakásotthonba kerülni. A szolnoki helyzet alapján azonban már nincs szabad nevelőszülő, aki fogadni tudná őket, és a lakásotthonok is telítettek.
A személyi feltételek sem adottak: a szakellátói létszámot hónapok óta nem tudják feltölteni, a lap szerint két nevelői státuszra mindössze egy fő dolgozik, és a kilenc gyermekfelügyelői helyett csak hatan vannak beosztva.
A helyzet odáig fajult, hogy gyámokat is gyermekfelügyelői feladatokra osztanak be, így saját szakmai munkájukat nem tudják elvégezni.