Orbán Viktor Dél-Indiában tölti szabadságát feleségével és két lányával, ahogy azt a Blikknek adott interjújában megerősítette - írja a 24.hu. Az utazás helyszínének megválasztását két tényező, „a múlt és a jövő” inspirálta. „Kochiban – ahol épp most vagyok – halt meg Vasco da Gama, akit még az ifjúsági regényekből kedveltem meg. Az ő nyomába eredtem” – mondta Orbán, hangsúlyozva India kulturális és történelmi jelentőségét. Emellett a miniszterelnök az ország gazdasági potenciálját is kiemelte: „India gazdasága robbanásszerű fejlődés előtt áll.”
A szabadság időzítése az EU-elnökség lezárásához igazodott, amit Orbán „nagy menetként” írt le. „Az EU-elnökség nagy menet volt, még nekem, sokat látott csatalónak is fel kellett kötni a gatyát” – fogalmazott. Bár az indiai tartózkodás során sem pihen sokat, elmondása szerint jólesik kiszakadni a mindennapi teendőkből. Az utazást ért kritikákra reagálva hangsúlyozta: „Semmi más nem történt, csak a miniszterelnök kivette a szabadságát.” A gyógykezelésre vonatkozó pletykákat is cáfolta:
„Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!”
A képeken feltűnő indiai csodadoktorról Orbán elárulta, hogy ő az egyetlen magyarul beszélő indiai ismerőse, aki kulturális programokat ajánlott. A miniszterelnök leszögezte, hogy az utazást saját költségén finanszírozza, és január 17-én már ismét munkába áll. „Aki luxusra vágyik, menjen inkább egy osztrák síparadicsomba vagy a Bahamákra. Akit a kultúra érdekel, jöjjön Indiába!” – fogalmazott.