A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta vizsgálatát az egyik legnagyobb globális e-kereskedelmi piactérrel, a Wish-el szemben, a platform működtetője összetett jóvátételi csomagot vállalt - benne az érintett, mintegy 100-150 ezer fogyasztó pénzügyi kompenzálását -, hogy elkerülje a bírságot - közölte a nemzeti versenyhatóság kedden az MTI-vel.
Az eljárás azért indult 2021-ben, mert a platform üzemeltetője feltételezhetően nem az elvárható szakmai gondossággal járt el az ár- és kedvezményfeltüntetési gyakorlatának kialakítása, ellenőrzése során.
A hatóság gyanúja szerint a piactéren áruló kereskedők bizonyos árai valótlanok lehettek, egyes termékeket irreálisan nagy kedvezménnyel és hamis állításokkal hirdettek, a fogyasztókat pedig visszaszámláló óra sürgette egyes "azonnali ajánlatok" elfogadására - írják a közleményben.
A kaliforniai központú platform és európai működtetője a vállalások keretében 1500 forint jóvátételt (kreditjóváírást) ad annak a magyar felhasználónak, aki az azonnali ajánlatra kattintva vásárolt a platformon 2021-ben.
A cégek emellett fogyasztói tudatosságot erősítő kampányt indítanak, valamint az eddigieknél hatékonyabb, független auditálással igazolt intézkedéseket vezetnek be a piacterükön áruló kereskedők magatartásainak ellenőrzésére. A vállalkozások vállalták továbbá azt is, hogy a jövőben nem alkalmazzák a GVH által kifogásolt árengedmény-feltüntetési gyakorlatot és "azonnali ajánlataikat".
A tájékoztatás szerint a versenyhatóság eljáró Versenytanácsa úgy ítélte meg, hogy a cégcsoport által javasolt intézkedéscsomag megfelelően kezeli a vizsgálat során azonosított problémák gyökerét, a piactér bizonyos kereskedőinek kifogásolható magatartásait.
A GVH ennek megfelelően - jogsértés vagy annak hiányának megállapítása nélkül - megszüntette az eljárást, egyúttal előírta a Wish számára az általa tett vállalások teljesítését, a kötelezettségvállalások végrehajtását a GVH utóvizsgálat keretében ellenőrizheti.
Olvasási idő: 2 perc
Vásároltál a Wish weboldalon? Kompenzációra számíthatsz
Belföld
2026. augusztus 31.
Márki-Zay Péter bűnrészességgel vádolja a KDNP-t és Semjén Zsoltot
Belföld
2026. augusztus 31.
Nem tartóztatták le a Siófokon halálos gázolást okozó fiatal sofőrt
Belföld
2026. augusztus 31.
2030-ig szerezné vissza az országot a Fidesz Orbán Balázs szerint
Belföld
2026. augusztus 31.
7874 lélegeztetőgép kapott elmarasztaló minősítést Velkey György László szerint - Ezért tettek feljelentést
Belföld
2026. augusztus 31.
2008 óta változatlan az illetményalap – most jöhet a rendvédelmi bérrendezés
Belföld
2026. augusztus 31.
Letartóztatták a férfit, aki lopott kisrepülővel szállt fel Kalocsán
Belföld
2026. augusztus 31.
10 milliárd eurós helyreállítási alapot hozhat haza Magyarország - Teljesítettük a szupermérföldköveket
Belföld
Kevesebb követelményt ígért Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón
Belföld
Megvan az engedély, szeptemberben újranyit Iványi Gáborék iskolája
Belföld
Augusztus 24-én indul az iskolakezdési támogatás és a családi pótlék utalása
Belföld
2026. augusztus 31.
Viharos széllökések és 15 milliméter eső: éjjel átvonul felettünk a hidegfront
Belföld
2026. augusztus 31.
A méhállomány 80 százaléka alig jut virágporhoz, segítséget kérnek a méhészek
Belföld
2026. augusztus 31.
Vádat emeltek a Szőlő utcai rendész ellen, aki falhoz szorított egy 12 évest
Belföld
Összeomlás szélén a víziközmű-rendszer: A teljes éves bevételt a csövek cseréjére kellene költeni
Gazdaság
Figyelmeztet az alapkezelő: a rezsicsökkentéssel nem lehet belépni az eurózónába
Gazdaság
Választási hajrá: 93 milliárdos gyorssegély a rezsistopra a kormánytól, két nappal a választások előtt
Belföld
2026. augusztus 31.
Oldalára borult egy sertésszállító kamion a 63-as főúton Cecénél
Belföld
2026. augusztus 31.
308 millióért öltöztették a párizsi csapatot, közbeszerzés nélkül - Elmarasztalták a Magyar Olimpiai Bizottságot
Belföld
2026. augusztus 31.
Szolnoki régészek bukkantak rá az elveszett Nyénye falu maradványaira
Belföld
2026. augusztus 31.
Unger Anna férje bocsánatkérést vár a hivatal kritikusaitól
Belföld
2026. augusztus 31.
Kevesebb követelményt ígért Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón
Belföld
2026. augusztus 31.
Az Opel lett a hazai autótolvajok kedvence
Belföld
2026. augusztus 29.
Vasárnaptól újra használható a felújított Flórián téri felüljáró
Belföld
2026. augusztus 28.
A Fővárosi Törvényszék szabadlábra helyezett egy férfit, aki szexuális találkozót beszélt meg egy 13 éves lánynak hitt rendőrrel
Belföld
2026. augusztus 28.
Zálogjog nélkül folytatódik a Kincsem Park építése
Belföld
2026. augusztus 28.
Nyomoz a rendőrségi a 80 milliárdos paksi tőkeemelés ügyében
Belföld
2026. augusztus 28.
Budapestre látogat António Costa, a 2000 milliárd eurós uniós keretről tárgyal majd Magyar Péterrel
Belföld
2026. augusztus 28.
Semmi nem támasztja alá az egri medveészlelést a nemzeti park szerint
Belföld
2026. augusztus 28.
Négy Tisza Sziget kérte Szafkó Zoltánt, hogy szavazzon nemmel Unger Annára - Mégis ő lett az NVVH vezetője
Belföld
2026. augusztus 28.
Magyar Péter: Jön a büntetőeljárási jogszabályok szigorítása, az eljárási határidők rövidítése
Belföld
2026. augusztus 28.
107 nap után értékelte kormánya munkáját Magyar Péter a parlamentben
Belföld
2026. augusztus 28.
25 milliárd forintot kell visszafizetnie az FTC-nek a Fradiváros miatt
Belföld
2026. augusztus 28.
8,2 százalékkal csökkent a születésszám júliusban a KSH adatai szerint
Belföld
2026. augusztus 28.
Toroczkai László alkalmatlannak nevezte Unger Annát a parlamentben
Belföld
2026. augusztus 28.
Hegedűs Zsolt menesztette a Honvédkórház főigazgatóját, Duray Gábor veszi át a vezetést
Belföld
2026. augusztus 28.
Gulyás Márton vidéken kezd új életet
Témák
Oktatás
Rezsicsökkentés
Belföld
Összeomlás szélén a víziközmű-rendszer: A teljes éves bevételt a csövek cseréjére kellene költeni
Gazdaság
Figyelmeztet az alapkezelő: a rezsicsökkentéssel nem lehet belépni az eurózónába
Gazdaság