Az Országos Meteorológiai Szolgálat a felhőszakadás veszélye miatt az egész országra figyelmeztetéseket adtak ki - közölte az MTI.
Ezek között Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a helyeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék hullhat.
A Tiszántúlon arra is készülni kell, hogy a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok fölött alakul. Így Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a hőség veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Az országos előrejelzés szerint a maximumhőmérséklet általában 25 és 31 fok között valószínű, de a Délnyugat-Dunántúlon ennél kissé hűvösebb, míg a Tiszántúl északi felén néhány fokkal melegebb lehet. Késő estére 19-27 fok közé hűl le a levegő.