Mennyire igaz az a mondás, miszerint jobb későn, mint soha. Ugyanis a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói egy lassan 25 éve történt emberölés feltételezett elkövetőjét vették őrizetbe.
1996 decemberében a Vas megyei Gersekaráton megöltek egy 84 éves asszonyt. Az elkövető az idős sértettet saját házában bántalmazta, majd megfojtotta. Holttestét a ház udvarán található mellékhelyiségbe rejtette el, majd az áldozat pénzével és aranyékszereivel távozott a helyszínről.
A széleskörű nyomozás ellenére az elkövető kilétét nem sikerült azonosítani. Az üggyel 2021-ben kezdtek foglalkozni az KR NNI gyilkossági nyomozói, majd a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival összefogva a nyomozás továbbfolytatása mellett döntöttek.
Sikerült azonosítani a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit a nyomozó iroda és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2021. július 6-án reggel fogtak el Vasváron - írta meg a police.hu. Az elkövetéskor még csak 20-as éveiben járó, most 46 éves N. Zsoltot a hatóságok nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják, őrizetbevételét követően előterjesztést tettek letartóztatására.