A lakáseladás nem kell feltétlenül, hogy kihívást jelentsen, ha tudjuk, hogy hogyan fogjunk hozzá. Nézzük a bankmonitor.hu segítségével, mire kell a lehető legjobban odafigyelnünk.
Megfelelő árazás
Az ingatlanoknak vannak olyan tulajdonságai, amelyeket egyáltalán nem, vagy csak nehezen változtathatunk meg, mint például az elhelyezkedése, a mérete, a tájolása, az elosztása vagy az állapota. Ezért is nagyon fontos, hogy már az elején helyesen határozzuk meg az árat. Ez pedig nem azt jelenti, hogy olyan áron hirdessük, amennyit kapni szeretnénk érte, hanem, hogy azon a legmagasabb áron hirdessük, amennyiért még találunk rá fizetőképes keresletet. Igyekezzünk információt szerezni arról, hogy valóban mennyiért keltek el hasonló ingatlanok a környékünkön.
Figyelemfelkeltő hirdetés
A megfelelő ár mellett legalább annyira fontos a jó hirdetés is, hiszen enélkül a potenciális vevők tudomást sem szereznek arról, hogy az ingatlan eladó. Két fő ismérve van: legyen figyelemfelkeltő, és tartalmazzon minden olyan információt, ami a vevők számára fontos lehet. Az alapadatoknál – hisz vélhetően már erre szűrt az érdeklődő – sokkal lényegesebb, az a cím, és még ennél is fontosabb a profi fényképezőgéppel készített kép. Figyelem! Ne csak az első kép, hanem az összes kép kiváló minőségű legyen, és minden helyiségről készüljön legalább egy kép. A fotókon kívül pedig mindenképp csatoljunk egy alaprajzot is.
A megfelelő helyen történő hirdetés
Ahhoz, hogy hirdetésünk tényleg célba találjon, fontos, hogy olyan oldalon adjuk fel, amely gyors, hirdetők és keresők számára is egyaránt felhasználóbarát és mobilról is könnyen kezelhető. Olyan oldalt keressünk, ahol a hirdetésfeladás rendkívül egyszerű és gyors, és sok extra szolgáltatással is csábít. Az is lényeges, hogy milyen a látogatottsága. Miután feladtuk hirdetésünket, választhatunk a különböző kiemelési lehetőségeket tartalmazó hirdetési csomagok közül, amelyekkel sokkal több érdeklődő látja a hirdetést, és így nagyobb valószínűséggel tudja jó áron és gyorsan eladni vagy kiadni az ingatlanát.