A Nemzeti Galériában mától látható kiállításon Rossetti, Millais, Waterhouse és társaik főművei mellett további mintegy száz alkotást vonultat fel a tárlat a londoni Tate Britain gyűjteményéből.
Magyarországon először mutatja be a 19. századi brit preraffaelita mozgalom művészetét a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Vágyott szépség címmel. A preraffaelita mozgalom a 19. század közepén egyfajta reneszánsz volt: képviselői a szépséget, az igazat keresték egy egyre inkább felgyorsuló világban, amely büszke volt technikai teljesítményeire, ám közben sokat vesztett emberségéből.
A Tate kurátora, Carol Jacobi által összeállított anyag főművek sokaságát tartalmazza. Az augusztus 22-ig látható kiállítás kísérőtárlata a preraffaelita mozgalom magyarországi hatásait, a VAGY-VAGY című kamaratárlat pedig Baranyay András: Önarckép Jane Morrisszal című munkáját mutatja be.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!