A frissen bemutatott In the Heights - New York peremén című musical végzett a mozis sikerlista élén Észak-Amerikában.
A Lin-Manuel Miranda musicaljén alapuló film csak 4,9 milliót hozott 3456 moziból, a háromnapos becslés a 13 milliót sem éri el, ehhez képest a Warner Bros. a hét elején még több mint 20 millió dolláros (5,7 milliárd forint) eladásban bízott.
A Hang nélkül 2. című horror a második helyre került 11,4 milliós hétvégi eredményével, ezzel már összesen 108 milliónál tart, ami a pandémia hónapjainak legjövedelmezőbb filmjévé tette.
Maga mögé utasította a Godzilla Vs. Kongot, mely még a százmilliós határ előtt áll, és átvette a vezetést a múlt hétvégi győztes Démonok között 3.-tól is, mely ezen a héten 10,9 millióval harmadik lett.
A hétvége számai visszafogottak voltak, a nyáron érkező nagy kasszasikerek - mint a Halálos iramban 9 és a Fekete Özvegy - viszont emelhetik a moziba látogatási kedvet.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!