Az idén 30 éves fesztiválon az összes melegételt kínáló szolgáltatótól elvárják idén, hogy egy maximum 2500 forintos főételt is kínáljanak.
Idén 30 éves a Sziget Zrt.: 1993-ban indult el a fesztivál, mely Magyarország legfontosabb, legnagyobb kultúrterméke. A 2020-as és a 2021-es szezon összesen 2,2 milliárdos veszteséget generált, hiszen nem tudták megrendezni a fesztivált, a tavalyi évet viszont már 400 milliós haszonnal zárták – írta a Pénzcentrum.
Jó ütemben fogynak a heti- és a napijegyek – bőven 100 ezer fő feletti külföldi vendégre számítanak a szervezők. Ugyanakkor szeretnék visszacsalogatni a magyarokat is, ennek a manifesztuma a diákjegy, melyet megújítottak, és kifejezetten jó konstrukciókban lehet hozzájutni.
Eddig a pénteki, a szombati és a keddi napijegyek fogynak a leggyorsabb ütemben, ezek talán teltházas napok lesznek. Ezeken a napokon lép fel az Imagine Dragon, David Guetta, Billie Eilish. A hatnapos formátumot idén is tartják, mivel jól működött tavaly, ezen kívül pedig csak kedden ért rá a fő fellépőjük, Billi Eilish.
Rengeteg újítást vezetnek be a szervezők az idei Szigeten Fotó: Facebook/Sziget Fesztivál
Sok újításra lehet majd számítani: a toi toi-ok megszűnnek 90 százalékban és helyette konténeres angol wc-k lesznek, és a Sziget bármelyik pontján 150 m-es körzetben lesz egy nagy, kulturált blokk. Ezen felül megújulnak a kempingterületek is: több telepített szállás is lesz azoknak, akik 3-6 napra érkeznek.
Komoly szintlépés lesz a vendéglátásban is, elsősorban az ételek terén. Átalakították a kínálatot: idén már mindenhol elérhető lesz vegán és vega opció is, sőt, kötelező minden egységben a budget food-ot, azaz jóárasított főételt kínálni, melynek ára maximum 2500 forint lehet és egy teljes értékű étkezésnek kell megfelelnie.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!