2026. Augusztus 31.

364.79 Ft

313.31 Ft

Támogatás
friss

Unger Anna férje bocsánatkérést vár a hivatal kritikusaitól

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Belföld

Olvasási idő: 3 perc

Nem várható drágulás az iskolai menzán!

Jelenleg van a közétkeztetési rendszerben annyi mozgástér, hogy ne kelljen belenyúlni az érvényben lévő árazásba.

Hirdetés

Tavaly átlagosan harminc százalékkal drágult az iskolai menza szeptemberben, akkor a szülők egy része több ezer forinttal magasabb számlákat kapott, mint korábban. Idén azonban nem kell ilyen drasztikus emelkedésre számítani – tudta meg az eduline.hu.

Szeptembertől szinte sehol nem terveznek áremelést a közétkeztetésben – mondta a szakmai portálnak Zoltai Anna, a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének (Közszöv) elnöke. Ennek több oka is van: egyrészt az élelmiszerárak is konszolidálódtak, – bár a Közszöv elnöke szerint helyesebb kifejezés az, hogy oda-vissza ugrálnak – másrészt a cégek is úgy érzik, hogy jelenleg van a közétkeztetési rendszerben annyi mozgástér, hogy ne kelljen belenyúlni az érvényben lévő árazásba.

Zoltai Anna szerint országszerte óriási különbségek vannak a menzák árai között. Ennek az az oka, hogy a közétkeztetés térítési díját az önkormányzatok határozzák meg, tehát ahány önkormányzat, annyi féle díj van. Általában napi 600 és 1200 forint között mozog az étkezés ára, de fontos kiemelni, hogy a szülők által befizetett díj nem fedi le a teljes közétkeztetés költségeit.


A svédasztalos rendszer fejleszti a gyerekek döntési képességét      Fotó: Freepik


"Három forrásból tevődik össze a közétkeztetés: vannak a befizetett díjak, amelyek a fogyasztói befizetések. Ez sok esetben még kevesebb, mint amennyit megállapít az önkormányzat, mert valamilyen szociális rászorulási alapon tud csökkenteni – ez a rész az összes költség nagyjából 23 százalékát jelenti. Ehhez hozzájárul a fenntartó, tehát az önkormányzat vagy az intézmény, ami körülbelül húsz százalékot tesz ki, vagy kicsivel kevesebbet. A legnagyobb arányban a terheket az állam viseli, ami összesen 57 százalék. 2023-ban az állami költségviselés összesen 101 milliárd 521 millió forintot jelent" – részletezi.

A Közszöv elnöke hozzátette, hogy rengeteg étel megmarad, nem kerül elfogyasztásra. Szerinte ki kellene vizsgálni, hogy ennek mi lehet az oka, és nagyon fontos lenne a pazarlás megelőzés, mert úgy véli, ez az állapot már nem tartható fenn.

Az étkeztetők többféle eljárással is próbálkoztak a pazarlás megszüntetésére. Ezek közül az egyik leghatékonyabb, hogy svédasztalra teszik ki az ételt a gyerekeknek, akik így annyit szedhetnek, amennyit szeretnének, és abból, ami nekik szimpatikus.


Általában napi 600 és 1200 forint között mozog az étkezés ára      Fotó: Freepik


Ez a rendszer már Magyarországon is működik: az egyik vidéki, önkormányzati fenntartású középiskolában már két éve ilyen formában ebédelnek a diákok. Itt az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a hulladékmennyiség nyolcvan százaléka lecsökkenthető, ezen túl pedig azt is megfigyelték, hogy abból a korosztályból, amelyik a normál rendszerű menzából lemorzsolódik, felső tagozattól fölfelé visszaszivárog a diákok legalább fele.

"Magyarország legnagyobb étkeztetője, a Hungast már tizenkilenc konyhán bevezette tavaly, az év második felében a svédasztalt, és nekik is pozitív tapasztalataik vannak" – mondta Zoltai Anna arra a kérdésre, hogy mennyire elterjedt ez a módszer a hazai menzákon.

A svédasztalos rendszer fejleszti a gyerekek döntési képességét, valamint segíthet abban is, hogy több fajta ételt kóstoljanak meg, így akár olyan alapanyagokból készült ételeket is megkedvelhetnek, amiket korábban nem fogyasztottak.

10perc.hu
2023. 08. 08.
Főkép forrása: Eduline

Belföld

2026. augusztus 31.

308 millióért öltöztették a párizsi csapatot, közbeszerzés nélkül - Elmarasztalták a Magyar Olimpiai Bizottságot

Korrupció
Olimpia
Sport
Az Állami Számvevőszék szerint a MOB többször jogtalanul mellőzte a közbeszerzést, a Közbeszerzési Döntőbizottság is ezt állapította meg. A szervezet bírósághoz fordult. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 31.

Szolnoki régészek bukkantak rá az elveszett Nyénye falu maradványaira

Szolnoki régészek bukkantak rá az elveszett Nyénye falu maradványaira
Kutatás
Tudomány
Történelem
Régészet
Kultúra
A Damjanich János Múzeum régészei Szandaszőlős határában tárták fel a 15–16. századi falu templomát és temetőjét. Az írott források 1548-ban említik utoljára. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 31.

Unger Anna férje bocsánatkérést vár a hivatal kritikusaitól

Korrupció
YouTube
Magyar Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal
Ziegler Dezső Tamás jogász a Rezervátum csatornán beszélt a felesége kinevezése körüli vitáról, és egy-két év múlva visszatérne a bírálókhoz. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 31.

Kevesebb követelményt ígért Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón

Kevesebb követelményt ígért Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón
Magyarország
Miniszterelnök
Magyar Péter
Oktatás
Lannert Judit
A nagykanizsai országos tanévnyitón a kormányfő a kritikus gondolkodásról, az oktatási miniszter a követelmények csökkentéséről és a kreativitás teréről beszélt. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

2026. augusztus 31.

Az Opel lett a hazai autótolvajok kedvence

Az Opel lett a hazai autótolvajok kedvence
Budapest
Magyarország
Bűncselekmény
Rendőrség
Autó
Kecskemét
Az ORFK adatai szerint 2026 első felében 212 személyautóra adtak ki körözést, a márkák között az Opel előzte meg a Suzukit. A motorosoknál a Simson vezet. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 29.

Vasárnaptól újra használható a felújított Flórián téri felüljáró

Vasárnaptól újra használható a felújított Flórián téri felüljáró
Budapest
Karácsony Gergely
Közlekedés
Munka
Forgalomkorlátozások
A főpolgármester szerint a munka határidőre és a keretösszeg alatt zárult, a csomópontban azonban még folynak a befejező munkálatok. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 28.

A Fővárosi Törvényszék szabadlábra helyezett egy férfit, aki szexuális találkozót beszélt meg egy 13 éves lánynak hitt rendőrrel

Budapest
Magyarország
Egyesült Államok
Törvény
Ügyészség
Bíróság
A Fővárosi Törvényszék szerint gyermekkorú sértett hiányában a magyar jog nem ismeri bűncselekményként a cselekményt, az ügyészség fellebbezett. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 28.

Zálogjog nélkül folytatódik a Kincsem Park építése

Magyarország
Építőipar
Hitel
A projektcég szerint a fejlesztés önálló finanszírozású, ellene nem indult eljárás, így a kivitelezés és a lakásátadás a tervek szerint halad. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 28.

Nyomoz a rendőrségi a 80 milliárdos paksi tőkeemelés ügyében

Nyomoz a rendőrségi a 80 milliárdos paksi tőkeemelés ügyében
Bűncselekmény
Korrupció
Paks
Atomerőmű
Nyomozás
Az uniós bíróság döntése után is átutalták a pénzt az orosz fővállalkozónak – az NNI most különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést gyanít. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

2026. augusztus 28.

Budapestre látogat António Costa, a 2000 milliárd eurós uniós keretről tárgyal majd Magyar Péterrel

Budapestre látogat António Costa, a 2000 milliárd eurós uniós keretről tárgyal majd Magyar Péterrel
Európai Unió
Magyar Péter
Gazdaság
Európa
Európai Parlament
Az Európai Tanács elnöke szeptember 2-án egyeztet a magyar kormányfővel a védelemről, Ukrajnáról és az EU 2028-2034-es pénzügyi keretéről. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 28.

Semmi nem támasztja alá az egri medveészlelést a nemzeti park szerint

Semmi nem támasztja alá az egri medveészlelést a nemzeti park szerint
Magyarország
Állatvilág
Természet
A Bükki Nemzeti Park szerint madarak és kisragadozók táplálkozhattak a tetemekből, a hőhullám szerepe sem zárható ki az állatok elhullásában. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 28.

Négy Tisza Sziget kérte Szafkó Zoltánt, hogy szavazzon nemmel Unger Annára - Mégis ő lett az NVVH vezetője

Négy Tisza Sziget kérte Szafkó Zoltánt, hogy szavazzon nemmel Unger Annára - Mégis ő lett az NVVH vezetője
Magyarország
Tisza Párt
Parlament
Transparency International
Magyar Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal
Négy nógrádi közösség nyilvános Facebook-bejegyzésben kéri, hogy a képviselő a vagyonvisszaszerzési hivatal élére a másik jelöltet támogassa. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 28.

Magyar Péter: Jön a büntetőeljárási jogszabályok szigorítása, az eljárási határidők rövidítése

Magyar Péter: Jön a büntetőeljárási jogszabályok szigorítása, az eljárási határidők rövidítése
Magyarország
Magyar Péter
Parlament
Bíróság
Transparency International
A miniszterelnök szerint az NVVH jelöltjei nem a hivatal esélyeiről, hanem a jelenlegi jogrendszer korlátairól beszéltek a meghallgatásukon. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 28.

107 nap után értékelte kormánya munkáját Magyar Péter a parlamentben

107 nap után értékelte kormánya munkáját Magyar Péter a parlamentben
Miniszterelnök
Magyar Péter
Országgyűlés
Politika
Tisza Párt
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy pártja nem tulajdonba kapta az országot, csak megbízást a kormányzásra. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

2026. augusztus 28.

25 milliárd forintot kell visszafizetnie az FTC-nek a Fradiváros miatt

25 milliárd forintot kell visszafizetnie az FTC-nek a Fradiváros miatt
NAV
NER
Csalás
Nyomozás
FTC
Költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanúját is felveti a tárca, miközben a sportállamtitkárság elrendelte a támogatás és kamatai visszafizetését. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 28.

8,2 százalékkal csökkent a születésszám júliusban a KSH adatai szerint

KSH
MTI
Júliusban 6197 gyermek született és 8896 ember halt meg, miközben a házasságkötések száma 3,6 százalékkal emelkedett a KSH előzetes adatai szerint. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 28.

Toroczkai László alkalmatlannak nevezte Unger Annát a parlamentben

Toroczkai László alkalmatlannak nevezte Unger Annát a parlamentben
Magyar Péter
Parlament
Mi Hazánk Mozgalom
Magyar Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal
Közmédia
A Mi Hazánk elnöke szerint előre eldőlt a vagyonvisszaszerzési hivatal élére szánt jelölt személye, és a tűzifa áfájáról sincs érdemi információ. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 28.

Hegedűs Zsolt menesztette a Honvédkórház főigazgatóját, Duray Gábor veszi át a vezetést

Hegedűs Zsolt menesztette a Honvédkórház főigazgatóját, Duray Gábor veszi át a vezetést
Magyarország
Egészségügy
Kórház
Hegedűs Zsolt
Országos Mentőszolgálat
Wikonkál Norbert Miklós helyét a kardiológiai osztály vezető főorvosa veszi át, a tárca a honvéd-egészségügyi képességek erősítését várja tőle. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 28.

Gulyás Márton vidéken kezd új életet

Gulyás Márton vidéken kezd új életet
Magyarország
Politika
YouTube
Partizán
A Partizán alapítója egy évtizede üres orvosi rendelőből dolgozna tovább Szabolcsban, közösségi támogatást kérve a felújításhoz. Bővebben...

Hirdetés

Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 28.

6 évre választ ma elnököt a vagyonvisszaszerzési hivatal élére az Országgyűlés

6 évre választ ma elnököt a vagyonvisszaszerzési hivatal élére az Országgyűlés
Magyarország
Miniszterelnök
Magyar Péter
Országgyűlés
Politika
Tisza Párt
Titkos szavazáson, kétharmados többséggel dönt az Országgyűlés a vagyonvisszaszerzési hivatal éléről, majd a tűzifa áfájának csökkentéséről tárgyal. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 27.

Bocsánatot kért a plébános, aki prédikációjában a Tiszát és Magyar Pétert bírálta

Magyar Péter
Politika
Tisza Párt
Parlament
Vallás
Kiss János tiszás képviselő szerint a vasárnapi beszéd uszításra volt alkalmas, a bocsánatkérés a plenáris ülésen hangzott el. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 27.

Reagált Brüsszel a szombathelyi azbesztügyre - Súlyosnak tartják az esetet

Reagált Brüsszel a szombathelyi azbesztügyre - Súlyosnak tartják az esetet
Magyarország
Brüsszel
Magyar Péter
Európai Bizottság
Ursula von der Leyen
A Bizottság válasza szerint a kármentesítés a nemzeti hatóságok dolga, a szombathelyi és vasi önkormányzatok a rendelet végrehajtási utasítására várnak. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 27.

80 ezer forintnyi rézért okoztak milliós kárt a hatvani jégpályán

Magyarország
Bűncselekmény
Jégkorong
Sport
A Hatvani Gigászok jégkorongcsapatának hűtőrendszeréből vágták ki a vörösréz csöveket, a kár a zsákmány százszorosa lehet. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 27.

„Egymást ölték” a gépekért – Így magyarázza Takács Péter a túlárazott lélegesztetőgép-beszerzést

„Egymást ölték” a gépekért – Így magyarázza Takács Péter a túlárazott lélegesztetőgép-beszerzést
Szijjártó Péter
Koronavírus
Takács Péter
Orbán Anita
Külügyminisztérium
Orbán Anita ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést a 2020-as beszerzések miatt, a volt államtitkár szerint a járvány idején felszöktek az árak. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

2026. augusztus 27.

A Fidesz bejelentést tett a Közbeszerzési Hatóságnál az augusztus 20-i rendezvény miatt

A Fidesz bejelentést tett a Közbeszerzési Hatóságnál az augusztus 20-i rendezvény miatt
Magyar Péter
Fidesz
Radnai Márk
Rogán Antal
Augusztus 20.
Szűcs Gábor fideszes képviselő a nyilvánosságra jutott levelek alapján ismertette az ünnepség tenderét érintő állítólagos manipulációt a képviselőknek. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 27.

Irány néven indít beszélgetéssorozatot Jámbor András a magyarországi baloldal újjáépítésére

Irány néven indít beszélgetéssorozatot Jámbor András a magyarországi baloldal újjáépítésére
Budapest
Magyarország
Fesztivál
Sorozat
Politika
A havi vitaestekből, három egész napos programból és nyári fesztiválból álló sorozat első estjén az energiaválságról beszélgetnek. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 27.

Ősszel lecserélik a HUN-REN teljes vezetését, a kutatóhálózat visszakerül az MTA alá

Ősszel lecserélik a HUN-REN teljes vezetését, a kutatóhálózat visszakerül az MTA alá
Magyarország
Országgyűlés
Törvény
Adó
NER
Tudomány
Horváth Péter államtitkár szerint heteken belül elkészülhet a törvény, az Élvonal Alapítvány feladatai pedig az NKFIH alá kerülnek. Bővebben...
Ajánljuk még

Belföld

2026. augusztus 27.

Megvan az engedély, szeptemberben újranyit Iványi Gáborék iskolája

Megvan az engedély, szeptemberben újranyit Iványi Gáborék iskolája
Magyarország
Oktatás
Kormányhivatal
Lannert Judit
Iványi Gábor
A MET szerint szerdán megérkezett a kormányhivatal engedélye és a miniszteri egyetértés, az Ifjúmunkás utcai épületben egyelőre csak az első osztály indul. Bővebben...

Belföld

2026. augusztus 27.

„Nem vagyok kedves” – ezzel nyerthette meg a jelölést a vagyonvisszaszerzési hivatal élére Unger Anna

„Nem vagyok kedves” – ezzel nyerthette meg a jelölést a vagyonvisszaszerzési hivatal élére Unger Anna
Korrupció
Országgyűlés
Munka
Parlament
Magyar Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal
A politológus jogerős ítéleteket nem ígér hat évre, a magántőkealapokat nevezte a legnagyobb bűnnek. Pénteken szavaz róla az Országgyűlés. Bővebben...

Hirdetés

Belföld

2026. augusztus 27.

400 milliárd forintot spórolt eddig a kormány Kármán András szerint, jön a kata átalakítása

400 milliárd forintot spórolt eddig a kormány Kármán András szerint, jön a kata átalakítása
Magyarország
Nyugdíj
Tisza Párt
Gazdaság
Kármán András
Kármán András a Kossuth Rádióban a hiány leszorításáról, a kisadózók könnyítéséről és a plusz havi nyugdíjak rászorultsági elvéről beszélt. Bővebben...