A tavalyi árakhoz képest minimum 10-15 százalékos emelkedésre számítanak a szakemberek a fagylalt esetében.
Ki emlékszik már arra, hogy annak idején egy kisebb gombócos fagyit akár 50 fillérért is ehetett Magyarországon? Most a cukrászszakma előrejelzése szerint akár 500 forint is lehet egy gombóc fagyi nyáron. Maga a gombóc 5 dekás…
A tavalyihoz képest 10-15 százalékos drágulásra számít a Cukrász Ipartestület, elsősorban az energiaárak emelkedése miatt. A legtöbb cukrászda rezsiszámlája a sokszorosára emelkedett az előző évekhez képest. Egy cukrász arról beszélt az RTL Híradónak, hogy a forgalom visszaesésére számítanak, ezért még drágábban nem adhatják, így viszont alig fognak pénzt keresni a fagyin.
„Szeretnénk ezt az ötszáz forint körüli árat megtartani, de mindez alapanyagár függő. A legjobb példa erre a cukor ára, ami szinte száz forintos különbségeket produkál” – állította Raus Csaba, a Virág Cukrászda tulajdonosa.
Ugyanakkor az Olaszországból behozott gyümölcspüré akár ezer forinttal is drágább lett tavaly óta. Ráadásul a legtöbb cukrász arra számít, hogy az elszálló infláció miatt egyre kevesebb vendégük lesz, hiszen a hetente már nem fér bele a családok kasszájába a két-három alkalommal elfogyasztott többgombócos fagylalt.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!