Új, gamereknek szánt laptopot és egy különleges játékkonzolt is bemutathat a közeljövőben a kínai cég.
Egy tőle egyelőre szokatlan terület, a videojátékok felé mozdulhat el a Huawei: a kínai cég a huaweicentral.com információja szerint ehhez állítólag egy különleges gamer laptopot, és egy játékkonzolt is piacra dobhat a közeljövőben. Az értesülést nem kommentálta a gyártó.
A hvg.hu úgy tudja, hogy a kínai gyártó előbb notebook fronton újítana. A Huaweinek ráadásul van tapasztalata a gamer eszközök piacán, hiszen az egykor hozzájuk tartozott leányvállalat, a Honor éppen tavaly jött ki a Hunter V700 nevű, elsősorban a kínai piacon beszerezhető játékgépével. A masina a remek hardverválasztásnak köszönhetően kimondottan erős fajta.
A gyártó a laptop piacra kerülése után jöhet ki első fejlettebb konzoljával, amely az elbeszélések szerint egy hagyományos asztali eszköz lenne. Vagyis nem kézikonzol jellegű termékben gondolkodnak, mint amilyen például a Nintendo Switch is.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!