Pályafutása során először szerezte meg a pole pozíciót a kétszeres világbajnok, címvédő Max Verstappen, míg csapattársa, Sergio Pérez az időmérő első perceiben kicsúszott, így ő a mezőny végéről várja a vasárnapi rajtot az Ausztrál Nagydíjon.
Amint az várható volt a szabadedzéseken mutatott forma alapján, a címvédő kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj mai időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti az élről. A 25 éves pilótának ez az idei második és pályafutása 22. pole pozíciója, ugyanakkor az Ausztrál Nagydíjon először várhatja a rajtot az első rajtkockából.
Az energiaitalosok azonban nem tudták kisajátítani az első sort, ugyanis most a mexikói Sergio Pérez mondott csődöt – Dzsiddában Verstappen műszaki hiba miatt csak a 15. helyről indulhatott –, mégpedig a saját hibájából. Alig telt el öt perc az időmérőből, Pérez – a 3. szabadedzéshez hasonlóan – elmérte a 3-as kanyart, kicsúszott, elásta a Red Bullját a kavicságyban. Ezzel a mexikói az utolsó helyről vághat neki a vasárnapi futamnak. Mondjuk Pérez képes lehet a csodára, hiszen a 2020-as Szahír Nagydíjon az első körben megpördült, és az utolsó helyről nyerte meg élete első F1-es futamát.
Ismét felszabadult tehát valaki számára az első sor, amit sokak meglepetésére nem a Fernando Alonso vezette Aston Martin kaparintott meg, hanem a szinte a semmiből megérkező Mercedes. Ráadásul rögtön mindkettő odaért Verstappen mögé. Az első sorból George Russell, a Mercedes brit versenyzője startolhat majd, míg a harmadik rajtkocka a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltoné lett.
Alonso azért odaért a 4. helyre, míg csapattársa, Lance Stroll a harmadik sorba, így a silverstone-i alakulat ismét bizonyította versenyképességét. A nap meglepetését a 8. legjobb időt autózó Alexander Albon okozta a gyengécske Williams volánja mögött, míg végre a visszatérő Nico Hülkenberg is megvillant, a német a 10. helyről rajtolhat. Az 58 körös Ausztrál Nagydíj magyar idő szerint vasárnap reggel 7 órakor kezdődik.
Az első sorból, Verstappen mellől George Russell, a Mercedes brit versenyzője startolhat majd Fotó: DPPI Media/Xavi Bonilla
A teljes rajtsorrend: