393.00 Ft

369.43 Ft

Támogatás

Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Sport

F1: A Red Bull alázza a teljes mezőnyt, egyedül a veterán Alonso tartja velük a lépést

10perc.hu
2023. 05. 08.

Az energiaitalosok idén mind az öt futamot megnyerték, ebből négyszer kettős győzelmet arattak és toronymagasan vezetik mindkét világbajnokságot.

Ahogy a 2023-as F1-es világbajnokság eddigi négy versenyét, úgy a Miami Nagydíjat is természetesen a Red Bull nyerte, ráadásul öt sikeréből ez már a negyedik kettős győzelem volt. A csapat még sosem indított így egy évet.

„Öt versenyből öt győzelem, plusz egy a sprinten, négy egy-kettes siker. Sosem kezdődött még így szezonunk. Néha elcsodálkozom, hol vannak a többiek? Mi egy olyan lépést tettünk meg a tél folyamán, amit normálisnak gondoltunk. A kérdés az volt, mennyit fejlődött a Ferrari és a Mercedes” – nyilatkozta a Sky Sports stábjának Christian Horner csapatfőnök.


Az energiaitalosok idén mind az öt futamot megnyerték, ebből négyszer kettős győzelmet arattak    Fotó: DPPI Media/Antonin Vincent


És milyen igaza van Hornernek! A konstruktőri fronton a Red Bullnak már most duplaannyi pontja van, mint a második Aston Martinnak, 224 egység 102 ellenében. Idén már harmadszor fordul elő, hogy a mezőnyben megbújva, vagy annak a végéről olyan menetelést mutat be Max Verstappen és Sergio Pérezelőbbi a szaúdi futamon a 14. rajthelyről 2., míg Miamiban a kilencedikről első lett, utóbbi Melbourne-ben az utolsóról lett 5. –, hogy az már-már megalázó a többiekkel szemben.

Miamiban a kétszeres világbajnok holland 15 kör alatt letudta a mezőnyt, a második helyen haladt csapattársa mögött. Pérez eltérő stratégiával versenyzett – kemény helyett közepes gumikon kezdte a nagydíjat, míg a holland az előbbin –, így Verstappen a viadal vége felé, némi autó az autó elleni, több körön át tartó csatában vadászta le a mexikóit.


A Red Bull még sosem indított így egy évet    Fotó: DPPI Media/Antonin Vincent


„Mindig verhetetlennek érzem magam, de olykor mások is igen jó napot fognak ki, s akkor közel kerülhetnek hozzád vagy eléd kerülhetnek. De szerintem ami fontos, hogy minden egyes alkalommal megpróbáljunk közel lenni a százszázalékos tökéletességhez. Hosszú a szezon, és igyekszem mindig a lehető legközelebb kerülni a tökéletességhez” – mondta a nagydíj leintését követően Verstappen.

Az idei év másik csodája a Red Bull szezonkezdésén kívül a hollandhoz hasonlóan kétszeres világbajnok Fernando Alonso. A spanyol a tavaly a futottak még kategóriához tartozó Aston Martin autójával az egyedüli veszélyforrás a Red Bullra, ugyanis a 41 éves Alonso az eddigi öt futamból négyszer lett harmadik, míg egyszer – mindössze nyolc tizedmásodperccel lemaradva – a negyedik helyen végzett.

„Csodálatos autónk van, de előttünk a Red Bullokkal nem igazán tudtunk mit kezdeni, hátulról pedig kicsit erősebb riválisokra számítottunk, de a Ferrarik kicsit rosszabbul teljesítettek, mint amit vártunk. A szezon kezdetén a dobogó csodálatos eredménynek számított, de most négy pódium után már ennél többre vágyunk. Legalább második helyre. Talán Monacóban, talán Barcelonában lesz esélyünk” – beszélt a rá jellemző mosollyal Alonso.


A 41 éves Alonso az eddigi öt futamból négyszer lett harmadik egyszer pedig negyedikként ért célba     Fotó: DPPI Media/Antonin Vincent


Miami Nagydíj, végeredmény: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:27:38.241 óra, 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 5.384 másodperc hátrány, 3. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 26.305 mp h., 4. George Russell (brit, Mercedes) 33.229 mp h., 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 42.511 mp h., 6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 51.249 mp h., 7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 52.988 mp h., 8. Pierre Gasly (francia, Alpine) 55.670 mp h., 9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 58.123 mp h., 10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:02.945 perc h.

A vb állása

Pilóták: 1. Verstappen 119 pont, 2. Pérez 105, 3. Alonso 75, 4. Hamilton 56, 5. Sainz 44, 6. Russell 40, 7. Leclerc 34, 8. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 27, 9. Lando Norris (brit, McLaren) 10, 10. Gasly 8.

Konstruktőrök: 1. Red Bull 224 pont, 2. Aston Martin 102, 3. Mercedes 96, 4. Ferrari 78, 5. McLaren 14, 6. Alpine 14, 7. Haas 8, 8. Alfa Romeo 6, 9. Alpha Tauri 2, 10. Williams 1.

Főkép forrása:
DPPI Media/Antonin Vincent
Címkék:
#Red Bull

További cikkek