Az Apple-nek a Time Flies sajtóeseményén az Apple Watch Series 6 mellett az iPhone SE mintájára bemutatta az Apple Watch SE okosóráját is.
A tömegeknek szánt Apple Watch SE három generációnyi okosóra keveréke: nincs benne a Series 4-ben bemutatott EKG-funkció, a Series 5 mindig bekapcsolt kijelzőjét is mellőzték belőle, továbbá a most hivatalossá vált Series 6-tól eltérően a véroxigén szintjét sem képes mérni.
Viszont az elvárható gyorsulásmérő és giroszkóp mellett rendelkezik a vízszinttől való magasság megállapítására képes altiméterrel, képes követni az alvást, detektálni az eleséseket, figyelni a kézmosásokat. A meghajtásáról a Watch Series 5 rendszerlapkája gondoskodik.
Külsőre a termék gyakorlatilag egy Apple Watch Series 4, ennek megfelelően 40 és 44 milliméteres változatok készültek belőle. Magyarországon szeptember 18-tól lesz kapható, a normál kiadásának indulóára 109 990 forint lesz, míg a mobilnetes változatért legalább 149 990 forintot kell majd érte fizetni.
Az Apple Watch Series 6 típusokban megtalálható minden korábbi funkció plusz képes 70-100% között mérni a véroxigénszintet is.
Emellett az U1 chipjének köszönhetően és megfelelő jármű megléte esetén autókulcsként is használható, a kijelzője pedig az erős napfényben való olvashatóság érdekében 2,5× magasabb maximum fényerőre képes, mint a Series 5-ben látott panel. A rendszerlapkája is frissült, az Apple A13-ra épülő chipje 20%-kal gyorsabb az elődjében használtnál.
Az új Apple Watch Series 6 kezdőára 159 990 forint.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!