A gyanúsított három alkalommal fenyegette robbantással a zalai megyeszékhely több tanintézetét, többek között azt az iskolát, melynek a tanulója volt.
Elfogtak a rendőrök egy 15 éves diákot, aki a gyanú szerint egy hónap alatt háromszor is bombarobbantással fenyegette meg Zalaegerszeg több oktatási intézményét - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon. A szabadlábon védekező fiatal az egyik megfenyegetett iskola tanulója, és a kihallgatásán elismerte, hogy ő követte el a bűncselekményeket.
A tettes egy hónapon belül összesen három alkalommal küldött robbantással fenyegetőző e-mailt több zalaegerszegi oktatási intézménynek. A rendőrök mindhárom esetben szakképzett bombakutatókkal, valamint robbanószer-kereső kutyákkal vizsgálták át az épületeket, de gyanús tárgyat vagy robbanószerkezetet egyszer sem találtak. A kiürítések minden alkalommal csaknem hatezer embert érintettek.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!