Sok napsütés várható a jövő héten, de záporokra és zivatarokra is számítani kell, többnyire így is 30 Celsius-fok körül alakulnak a csúcsértékek az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzése szerint.
Ma a sok napsütést általában csak kevés gomolyfelhő zavarja meg, legfeljebb az ország közepén lehet kissé több a felhő, de csapadék ott sem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.
Kedden az Észak-Dunántúlon, majd napközben másutt is növekszik a felhőzet, de legalább néhány órára mindenütt kisüt a nap. Estefelé határozottabb felhősödés kezdődhet. Éjszaka még csak a Dunántúl északi felén, napközben már másutt is fordul elő zápor, zivatar. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 21 fok között várható, a csúcsérték 24 és 30 fok között lesz.
Szerdán napközben felszakadozik, csökken a felhőzet. Éjjel főként a déli megyékben eshet az eső, majd napközben fokozatosan megszűnik a csapadék. A minimumhőmérséklet 13 és 18, a maximum 19 és 26 fok között alakul.
Csütörtökön nagyrészt napos időre van kilátás gomolyfelhő-képződéssel, főként északkeleten, keleten fordulhat elő zápor, zivatar. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 28 fok között valószínű.
Pénteken sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, néhol zápor, zivatar is kialakulhat. Reggelre 10 és 18 fok közé hűl le a levegő, késő délutánra 25 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!