A héten a hőmérséklet lassan emelkedik, megszűnnek az éjszakai fagyok, és csütörtökön a déli, délkeleleti országrészben akár 21 Celisus-fok is lehet, ám szinte mindennap eshet az eső az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Ma a gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütésre kell számítani, de délelőttől nyugat, északnyugat felől már vastagszik a felhőzet és főleg a nap második felében valószínű elszórtan eső, zápor. A csúcsérték 14 és 19 fok között alakul.
Szerdán fátyolfelhős, napos idő valószínű, de napközben főleg a Dunántúlon és északkeleten meg is vastagodhat a felhőzet. Elvétve előfordulhat gyenge eső. Hajnalban 0 és plusz 6, a délutáni órákban 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön nyugat felől zárt, vastag felhőzet terjeszkedik kelet felé, így a keleti, délkeleti országrészben lehetnek még hosszabb napos időszakok. Többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban 2 és 9, délután 9 és 21 fok között alakul.
Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, többfelé valószínű eső, záporeső, sőt helyenként zivatar is előfordulhat. A délnyugati, majd az északnyugati szél időnként megerősödik. A hajnali 2, 9 fokról délutánra 10, 16 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!