Nem csak a virágok drágultak: a mécsesek ára idén nagyjából 10-15 százalékkal lett drágább.
Drágultak a koszorúk, a virágok és a mécsesek a tavalyi évhez képest. Az árusok arra panaszkodnak, hogy folyamatosan alkudoznak a vevők. Átlagosan egyébként 30 százalékos az áremelkedés. Az ATV Híradónak többen is azt mondták: halottak napján nem spórolnak.
Az ország nyugati felében mélyen a zsebbe kell nyúlni idén, ha valaki koszorút és virágot szeretne vásárolni a szerettei sírjára. "A beszerzési árak eléggé változtak, olyan 30 százalékos áremelkedés tapasztalható. A kereslet ugyanannyi, talán még kicsit több is, és minden fajta koszorúkat keresnek" - nyilatkozta egy virágárus.
Debrecenben a virágárusok most arra panaszkodnak, hogy a virágtermesztés jelentősen megdrágult, azonban nem tudják a megemelkedett költségeket a virág árában érvényesíteni.
„Megéri? Hát annyira nem, emelkedtek a tőzeg árak, dugványok, cserepek, minden. A műtrágya, a permetek, mindennek felment az ára, de a virágé annyira nem emelkedett. Tavaly 500 forint volt a krizantém, most 600 Ft, de mindenki alkudozni akar" - állította egy őstermelő.
Nem csak a virágok drágultak: a mécsesek ára idén nagyjából 10-15 százalékkal lett drágább Fotó: Pixabay
Pécsett is nagyjából 20 százalékos emelésre kell számítani egy-egy vásárlás során. Vannak azonban, akik úgy vélik, ha a szeretteikről van szó, nem spórolnak, hiszen ez a nap az emlékezésről és a szeretetről szól.
„Több helyre viszek koszorút, virágot. Általában 30-40 ezer forintba kerül egy Mindenszentek nekem, úgy gondolom idén is kijövök majd ennyiből" - fogalmazott egy gyászoló.
Sok nyugdíjas viszont az olcsóbb növényeket keresi: „Mindent beleszámítva após-anyós egy sírban van. Szüleim vidéken, így 7-8 ezerből jövök ki. Kedvező áron kaptam itt a bejáratnál krizantémot és nagyon meg vagyok elégedve".
Nem csak a virágok drágultak: a mécsesek ára idén nagyjából 10-15 százalékkal lett drágább.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!