A válaszadók 38 százaléka ingyen, vagy csak helyjeggyel utazik, míg mindössze 4 százalékuk vesz vármegyebérletet.
Többször és többen megírták már, hogy a vármegye- és országbérletek bevezetésével összefüggésben jelentősen csökkentek az állami vasúttársaság bevételei. A Publicus Intézet a Népszava számára készített felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek mindössze négy százalék használja a vármegyebérletet, a magyarok 70 százaléka pedig csak ritkán vagy soha nem vonatkozik.
A napi szinten vonatozók aránya is rendkívül alacsony, csak minden századik ember használja naponta a MÁV szolgáltatását, és minden harmincadik ember vonatozik hetente. A felmérésből kiderül az is, hogy a vonatozók hatodának nincs más közlekedési alternatívája, ezért választja a vonatot, viszont több mint felük annak ellenére vonatozik, hogy busszal vagy autóval is járhatna. Kiderült még, hogy a válaszadók
A kedvezményeket a hatvan év felettiek használják ki a leginkább, kilencven százalékuk ingyen utazik, ahogyan a 45-60 év közöttiek kétötöde is, míg a 30-44 köztiek közül csak minden tizenegyedik élhet ezzel a lehetőséggel, írja a lap.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!