A BM azt közölte, hogy a tankerületi vezetők a törvény, illetve az iskolai KRÉTA-rendszer alkalmazásának ismeretét vizsgáló, felelet-kiválasztós kérdésekre válaszoltak.
Státusztörvényből vizsgáztatta a Belügyminisztérium (BM) a tankerületi vezetőket úgy, hogy a részletszabályok még meg se jelentek, az új pedagógus életpályatörvény végrehajtási rendelete még nem is ismert az érintettek előtt – írja a Népszava.
Egy tanévnyitás előtti értekezleten eligazítást tartott a BM az új pedagógus életpályatörvényről. A tankerületi igazgatóknak egy kérdőíves felmérés keretében arról is számot kellett adniuk, mennyire ismerik az új jogszabály egyes rendelkezéseit. A BM azt közölte, hogy a tankerületi vezetők a törvény, illetve az iskolai KRÉTA-rendszer alkalmazásának ismeretét vizsgáló, felelet-kiválasztós kérdésekre válaszoltak.
A BM tájékoztatása szerint azt vizsgálták, hogy a tankerületi igazgatók naprakész információkkal rendelkeznek-e a státusztörvénnyel összefüggő feladatokról (tájékoztatás, nyilatkozattétel, illetménymegállapítás, végkielégítés).
Közben az iskolák tantestületei azt hiányolják, hogy úgy kell elkezdeni pénteken az új tanévet, hogy a státusztörvény végrehajtási rendelete még mindig nem ismert. Ugyanúgy, mint a tankerületi vezetők vizsgájának eredménye.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!