EUR: 386,71 Ft
USD: 363,21 Ft
CHF: 400,81 Ft
GBP: 445,08 Ft
RON: 77,83 Ft
RSD: 3,30 Ft

Kétezer pedagógus adta be a felmondását a státusztörvény elfogadása óta – az állam nem aggódik

Belföldi hírek
10perc.hu
2 hónapja
Kiemelt kép: Pixabay

Sokan év közben fogják elhagyni a pályát, és kétséges, hogy őket hogyan pótolják majd.

Több mint kétezer pedagógus mondott fel eddig a státusztörvény miatt - jelentette ki a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Gosztonyi Gábor a Népszavának elmondta, szerinte sokan év közben fogják elhagyni a pályát, és kétséges, hogy őket hogyan pótolják majd.

Szerinte az Orbán-kormány a pedagógusok hiányát a nyugdíjas tanárok visszahívásával igyekszik majd "elhárítani". Úgy gondolja, hogy ezért is tették lehetővé a törvényben a nyugdíjasok korlátlan visszafoglalkoztatását.

A státusztörvényt az Országgyűlés július 4-én fogadta el a parlamentben. Egy felmérés szerint már több mint ötezer pedagógus jelezte, hogy elhagyják a pályát a törvény bevezetése esetén. Emellett a Pedagógusok Szakszervezete felé is több mint háromezren jelezték, hogy ilyen lépésre készülnek.


Egy felmérés szerint már több mint ötezer pedagógus jelezte, hogy elhagyják a pályát a törvény bevezetése esetén     Fotó: Pixabay


Gosztonyi Gábor hozzátette, a felmondásukat beadó pedagógusok száma a következő hetekben, hónapokban várhatóan tovább fog növekedni, mivel sokan szeptemberig kivárnak, hogy kaphassanak valamennyi végkielégítést.

A belügyi tárca most egy rövid közleményben reagált a hírre – írja az Index. „A Belügyminisztérium tájékoztatást kért a tankerületi központoktól a 2023. június 19-től közalkalmazotti jogviszonyt létesített pedagógusok létszámáról. Az összesítés szerint az állami fenntartású köznevelési intézményekkel 1 989 fő létesített határozatlan vagy határozott idejű munkaviszonyt” – közölte a Belügyminisztérium (BM).

Mint rövid közleményükben írták: a tárca az új munkavállalóknak sok sikert, eredményes nevelő, oktató munkát kíván. „A tankerületek folyamatosan bírálják el a beérkezett nagyszámú pályázatokat” – zárta a BM közleményét.