A főpolgármester előterjesztése szerint a két szakellátás államosítása szakmailag és a személyre szabott egészségügyi ellátás szempontjából sem támogatandó.
A fővárosi önkormányzat egyhangúan úgy döntött mai ülésén, hogy nem támogatja a főváros két járóbeteg-szakellátásának állami kézbe adását. A közgyűlés Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára úgy döntött, továbbra is támogatja, hogy a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei által működtett járóbeteg-szakellátások változatlanul a fővárosi önkormányzat fenntartásában működjenek legalább a jelenlegi központi költségvetési támogatás megtartásával.
A közgyűlés többsége úgy döntött, módosítják a parkolási rendeletet és a jövőben fél évre kitilthatók lesznek a budai Várból a vári védett övezetben közlekedési szabályszegést - közlekedési szabálysértést, a közösségi együttélés közlekedési jellegű szabályainak megsértését vagy más, közigazgatási szankcióval sújtható szabályszegést - elkövető taxisok.
Terdik Tamás budapesti főkapitány beszámolóját egyhangúlag fogadta el a Közgyűlés Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A fővárosi képviselők egyhangúlag elfogadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2022. évi tevékenységéről szóló beszámolót, amely szerint a fővárosban tavaly 16,6 százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma 2021-hez képest. A BRFK nyomozáseredményességi mutatói "minden tekintetben emelkedtek". A BRFK 11 perc 19 másodperccel az ország egyik legjobb kiérkezési idejét tudhatja magáénak - közölte Terdik Tamás budapesti főkapitány.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!