A legújabb kormányrendelet szerint a központi költségvetés terhére biztosítanak a hitoktatók részére havi 61 ezer forintos emelést januártól.
Érdekes az a kettős mérce, amit a kormány alkalmaz már nem először a magyar oktatásban. Ugyanis megjelent az a rendelet, amely alapján a központi költségvetés terhére biztosít kiegészítő támogatást a kormány a hittantanárok január elsején hatályba lépő bérfejlesztéséhez – írja a 24.hu.
A kormány a "normál" pedagógusok béremelését az EU-s források folyósításához köti – finoman szólva is távolodóban vagyunk ettől az EP-döntés miatt –, ugyanakkor a hitoktatók bérfejlesztését a magyar adófizetőkkel finanszíroztatja. Az Orbán Viktor által aláírt rendelet szerint a szervezett hittanoktatásban résztvevő személyek részére havonta és fejenként 61 ezer forint kiegészítő támogatást kell biztosítani.
Ez nem is az első bérfejlesztés ebben az ágazatban, hiszen korábban már megduplázták a hitoktatás állami támogatását arra hivatkozva, hogy az állami iskolákban nagy igény van erre. Aztán kiderült, hogy sem a minisztériumnak, sem az Oktatási Hivatalnak nincs nyilvántartása arról, hogy hányan járnak hitoktatásra.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!