Egy 22 országban készített felmérés szerint a megkérdezettek több mint háromnegyede inkább az autóját használja a jelenlegi egészségügyi helyzetben.
A LeasePlan flottakezelő az Ipsos kutatóintézet bevonásával 22 országban – egyebek mellett az Amerikai Egyesült Államokan, Ausztriában, Finnországban, Romániában és Törökországban – készített egy tanulmányt arról, hogy a jelenlegi egészségügyi helyzetben mennyire részesítik előnyben a saját személygépkocsijukat az emberek a tömegközlekedéshez képest. Nos, egészen elképesztő eredmények születtek: a járművezetők 65 százaléka lényegesen kevesebbszer használja a tömegközlekedést, a megkérdezettek 76 százaléka inkább saját személygépkocsival utazik.
A járművezetők 65 százaléka lényegesen kevesebbszer használja a tömegközlekedést Fotó: freepik.com
A tavaly vizsgált 416 város közül 318-ban csökkent jelentősen az autóforgalom a 2019-es adatokhoz képest, a legnagyobb visszaesés áprilisban volt tapasztalható. Persze a válaszadók nemcsak a világjárvány miatt döntöttek így, ugyanis a megkérdezettek fele komolyabban veszi a globális éghajlatváltozás hatásait, ezért szívesen váltana zéró emissziós járműre, hogy csökkentse saját szén-dioxid-kibocsátását a jobb levegőminőség érdekében. Ugyanakkor a sok kiszállítás miatt megnőtt a hagyományos és az elektromos meghajtású kishaszongépjárművek (LCV és eLCV) iránti keresletet.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!