A kátyúkárok kétharmadát – amelyek nagy része defekt – az első negyedévben jelentik a gépjármű-tulajdonosok.
Igencsak érdekes közleményt adott ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A szervezet szerint a téli időjárás jelentősen megnövelte az országban található kátyúk számát, már százezres nagyságrendben fordulnak elő kockázatos úthibák a közutakon. A kátyúkárok nagy része defekt, az ilyen esetek egy részében a felnit is javítani kell. Emellett gyakran előfordul, hogy a futómű is sérül, és szélsőséges esetben személyi sérülés is bekövetkezhet.
Kátyúbiztosítás hiányában az autósoknak az illetékes útkezelőnél kell bejelenteniük a kárt. Lakott területen kívül ez a Magyar Közút Zrt., míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, illetve Budapest fő- és tömegközlekedési útjain a Budapest Közút Zrt. az illetékes. A szövetség egyértelműen úgy látja, a kátyúkkal kapcsolatos kártérítési igényeknek csak a felét fogadják el az illetékes útkezelők.
A kátyúkárok nagy része defekt, az ilyen esetek egy részében a felnit is javítani kell Fotó: freepik.com
A tapasztalatok szerint kátyúbiztosítással jóval kedvezőbb a sikeres kárrendezések aránya, ugyanis egyes módozatai a figyelmeztető táblával jelölt útszakaszokra is fedezetet nyújtanak, az autósoknak nem kell kideríteniük az útkezelő kilétét, mert közvetlenül a biztosítójuknak jelentik a kárt, más biztosításokkal szemben pedig a térítést sem összegszerű, sem százalékos önrész nem terheli. Persze a megfelelő dokumentáció ebben az esetben is fontos feltétel.
Hogy tetszett a cikk? Mondd el a véleményedet egy kattintással.
TetszettNem tetszettTámogasd a 10perc.hu hírportált!
Célunk fontos témákról írni, hitelesen, objektíven, csak a lényegre fókuszálva. Küldetésünk, hogy független, és elfogulatlan tájékoztatást biztosítsunk.
RÉSZLETEK!