Vasárnap este rendezték meg a Magyarország Szépe – Miss World Hungary döntőjét, ahol a 17 éves mosonmagyaróvári gimnazista, Végvári Janka fejére került a korona. A rangos szépségversenyt az állami televízió élőben közvetítette, a győztest pedig a zsűri pontszámai alapján hirdették ki - írta a HVG.
Janka nemcsak a döntőn szerepelt kiemelkedően, hanem a Miss Charity alverseny győztese is lett. A középiskolás lány egy éven át viselheti a Magyarország Szépe címet, és ő képviseli hazánkat a jövő évi Miss World világdöntőn.
A verseny menete
A döntőbe jutott tizenhat versenyző négyféle öltözékben vonult végig a kifutón:
-
elsőként sportos szettekben jelentek meg,
-
ezt követte a kreatív tour, ahol minden lány egyedi, mocha mousse árnyalat által inspirált ruhában mutatkozott be,
-
majd a nemzeti öltözetek,
-
végül az estélyi ruhák következtek.
A kreatív tour ruhakölteményeit hazai divattervezők álmodták meg, külön minden egyes döntősre szabva.
A szépségverseny nemcsak a külsőségekről szólt: Magyarország Szépe egy éven át a Miss Spinner Motivációs Alapítvány nagykövete lesz, és részt vesz a szervezet azon kampányaiban, amelyek célja a kerekesszékes emberek társadalmi integrációjának elősegítése.
A zsűri döntése
A szakmai zsűri a következő eredményeket hirdette ki:
-
Magyarország Szépe: Végvári Janka
-
Első udvarhölgy: Veress Eszter
-
Második udvarhölgy: Csapó Dorka Kata
-
Közönségdíj: Tokodi Doroti
A verseny döntőjét látványos showműsor is kísérte, ahol több hazai előadó is színpadra lépett. Szirota Jennifer a Szél úgy beszél című, A Dal 2025-ös győztes produkcióját adta elő, míg Bruno és Kútvölgyi Sára a Loca című dalt énekelték el. Zséda (Zsédenyi Adrienn) a Fantom című új dalával érkezett, Gubik Petra pedig az Amit szívedbe rejtesz című számmal lépett fel. A Pop Tenors formáció – Pál Dénes, Sipos Tamás és Vastag Csaba – a Shallow és a Sound of Silence crossover-verzióját adta elő.