Elhagyja a Ferencvárost a magyar válogatott támadó, Gruber Zsombor, aki a belga élvonalban szereplő RAAL La Louviére együtteséhez igazol. A klub honlapja szerint a 21 éves labdarúgó három szezonra írt alá, szerződése pedig további egy évre szóló opciót is tartalmaz.
A támadó menedzsere, Esterházy Mátyás a HVG-nek elküldött hírlevelében elmondta, a RAAL már korábban is szerette volna megszerezni Grubert, ám az átigazolási időszak nagy részében a Ferencváros által meghatározott vételár nem tükrözte a piaci realitásokat. A belga klub azonban kitartóan érdeklődött a játékos iránt, és miután a Fradi engedett eredeti elképzeléseiből, a vételár közelebb került a valósághoz, ezután pedig viszonylag hamar tető alá hozták az átigazolást.
A Puskás Akadémiától a Fradiig
Gruber a Puskás Akadémián nevelkedett, majd a svájci FC Basel U21-es csapatában futballozott. Megfordult az MTK-nál és Zalaegerszegen is, de eddigi pályafutása nagy részét a Ferencvárosnál töltötte, ahol csaknem hatvan alkalommal lépett pályára, és bajnoki, valamint Magyar Kupa-győzelmet is szerzett a csapattal. A felnőtt válogatottban eddig három mérkőzésen szerepelt, és az Örményország elleni világbajnoki selejtezőn gólt is szerzett.
„Hétről hétre a magyar élvonalnál erősebb ligában kell helytállnia, a megszerzése pedig a RAAL életében jelentős pénzügyi befektetést jelent. A belga egyesület kiemelt projektként tekint Zsombira.” – mondta Esterházy Mátyás.
Esterházy hozzátette, hogy Grubernek fel kell nőnie az új feladathoz, ebben pedig sokat segíthet, hogy a legutóbbi idényt végig a Ferencvárosban töltötte, ahol hozzászokhatott ahhoz a nyomáshoz, amelynek a belga csapatnál is meg kell felelnie.