Magyar Péter kormányfő Mogyoródon tárgyalt Stefano Domenicalival, a Forma-1 elnök-vezérigazgatójával. A megbeszélés után a miniszterelnök elmondta: különleges dolog, hogy mindenki megelégedésére 40 éve folyamatosan működik a Hungaroring.
„Még 2032-ig van élő szerződésünk a Liberty Mediával, de volt lehetőségem tárgyalni Domenicali úrral. Mindenki elégedett, mert rekordszámú néző látogatott ki ezen a hétvégén, ma telt ház van, nagyon régóta nem lehetett jegyet kapni.” – mondta Magyar Péter.
A rendezvények meghosszabbításáról egyeztettek
A kormányfő elmondása szerint arról beszélgettek, mivel lehetne ezt még tovább fejleszteni, mivel a Forma-1 és a Liberty Media is azon dolgozik, hogy a három-négynapos eseményeket még hosszabbá tegyék, hogy az országok minél jobban ki tudják használni a sorozat lehetőségeit gazdasági és turisztikai szempontból egyaránt. Magyar Péter hangsúlyozta, a paddockban álló ideiglenes épületekben cégvezetők komoly befektetési tárgyalásokat folytatnak, amelyeket szintén ki kell használni.
Átvilágítják a korábbi költéseket
A miniszterelnök szerint az új kormány mellett is töretlen marad a Hungaroring támogatása, de az eddigi számokat át kell nézni, mert az előző kormány a szerződés szerint 90 milliárd forintot költött az épületek megújítására és újak építésére. Ezt meg kell vizsgálni, hogyan hasznosult, illetve azt is, mire mennek el a költségek, és hogyan lehet még jobban sáfárkodni a közpénzekkel.
Magyar Péter hozzátette, hogy már voltak átvilágítások, de a következő napokban Pósfai Gábor belügyminiszter is a számok mélyére néz, mivel ahhoz ért, és mert a sport az ő hatáskörébe tartozik. A kormányfő szerint abban maradtak a Forma-1 vezetőségével, hogy folytatják a tárgyalásokat, mivel 2032 utánra egy újabb ötéves opció is rendelkezésre áll, amelynek részleteit még ki kell tárgyalni.
A cél a legjobb feltételek megtartása
Magyar Péter szerint a cél, hogy a lehető legjobb feltételekkel maradjon a Hungaroring és a Forma-1 Magyarországon, ami akkor jó, ha a nemzetközi szövetségtől a sportszeretőkig mindenki jól érzi magát. A kormányfő személyes kötődéséről elárulta, hogy fiatal korában nagy Nigel Mansell-szurkoló volt, majd Ayrton Sennának és Michael Schumachernek drukkolt.
Magyar Péter szerint fontos lenne, hogy minél több magyar is kilátogasson a rendezvényre, mivel bár turisztikai és országmarketing szempontból szuperjó exporttermék, hogy a nézők hetven-nyolcvan százaléka külföldről érkezik, jó lenne, ha még több magyarnak is lehetősége lenne kilátogatni. Domenicali a kormányfő szerint úgy fogalmazott, a magyar emberek nagyon szeretik a Forma-1-et, és történelmi jelentőségű, hogy 1986-ban Magyarországon volt az első, vasfüggöny mögötti futam.