A világbajnoki éllovas Kimi Antonelli ellen polgári pert indított korábbi menedzsere, Giovanni Minardi, aki állítása szerint nem kapta meg a neki járó díjazást a fiatal olasz Formula–1-es bemutatkozása előtti időszakból. A La Gazzetta dello Sport és a Corriere della Sera beszámolója szerint Minardi tavaly nyújtotta be keresetét a bolognai bíróságon, miután Antonelli egyoldalúan felmondta a közöttük fennálló menedzseri szerződést még a Formula–1-es debütálása előtt.
Akár hat számjegyű követelés is szóba jöhet
A korábbi menedzser, aki az egykori Formula–1-es csapattulajdonos, Gian Carlo Minardi fia, szerződéses kompenzációt és kártérítést követel. A pontos összeg nem ismert, az olasz sajtó azonban jelentős, akár hat számjegyű követelésről ír euróban, ami forintban több tíz-, akár egy-kétszáz milliós összeget is jelenthet. A felek egyelőre állítólag messze vannak a megegyezéstől.
A beszámolók szerint Giovanni Minardi volt az elsők egyike, aki felismerte Antonelli tehetségét, sőt még a Ferrarinak is beajánlotta a fiatal olaszt, mielőtt a Mercedes juniorprogramjába került volna. A vitatott időszakban Antonelli már a Mercedes akadémiájának tagja volt, a német istálló pedig hivatalosan is felügyelte fiatal versenyzőinek menedzsmentjét.
Wolff és Lagrue is tanúskodhat
Antonelli környezete egyelőre nem kommentálta nyilvánosan az ügyet, a sajtóértesülések szerint azonban biztosak abban, hogy a szerződés felmondása jogszerűen történt. A későbbi bírósági tárgyalásokon akár a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, valamint a juniorprogram vezetője, Gwen Lagrue – aki a hírek szerint a Red Bullhoz tart – is tanúként jelenhet meg.