Lando Norris nyerte az F1-es Magyar Nagydíjat, ezzel idei első, pályafutása 12. futamgyőzelmét aratta a Hungaroringen. A dobogó további két helyén Max Verstappen és Andrea Kimi Antonelli végzett.
A rajt után átrendeződött a mezőny
George Russell nagyon beragadt a rajtnál – egészen a 21. helyig csúszott vissza –, a két McLaren viszont nagyon elkapta a kezdést, és kilőtt Verstappen is, aki leelőzte a két Ferrarit. Oscar Piastri a második kanyarban előzte meg az időmérőt megnyerő Norrist, miközben Lewis Hamilton Verstappennel harcolt, sikertelenül.
A 10. körben Piastri, Norris, Verstappen, Hamilton, Charles Leclerc és Antonelli állt az élen. Hamilton a 14. körben indította a bokszkiállások sorát, azzal a céllal, hogy Verstappen elé vágjon, ha már nem sikerült a pályán megelőznie. A hétszeres világbajnok a 9. helyre jött vissza, és gyorsan lenyomta Lindbladot, a Ferrari britje ebből a virtuális csatából jobban jött ki, mint Verstappen.
Kevés előzés, sok taktikázás
A 16. körben Valtteri Bottas lett a futam első kiesője, miután füstölő bal fékkel cammogott be a bokszba. Ugyanebben a körben Verstappen visszavette a 6. helyet Hamiltontól. A 18. körben Antonelli lett a futam új éllovasa, a 31. körben pedig Hamilton másodszor is kiment friss abroncsokért. Norris is követni akarta a példáját, hogy csapattársa, Piastri elé vágjon, ám ebbe a csapat nem ment bele – a McLaren végül úgy oldotta meg a helyzetet, hogy kihívta a bokszba Piastrit.
Féltávnál az első tíz sorrendje Norris, Verstappen, Leclerc, Antonelli, Piastri, Hamilton, Isack Hadjar, Russell, Liam Lawson és Arvid Lindblad volt. Carlos Sainz majdnem letolta a pályáról a balján érkező Piastrit, aki pont annyi időt veszített a veszélyes manőver miatt, hogy az újabb kerékcseréből visszatérő Norris épp beesett elé, majd egy kör alatt le is rázta a csapattársát.
Norris élre állt, Piastri kiesett
Norris a 46. körben megelőzte Antonellit, és ezzel átvette a vezetést, a másik McLaren-pilóta, Piastri pedig tíz körrel később szállt ki a versenyből váltóhiba miatt.
A rövid virtuális biztonsági autós fázis során Norris és Hamilton is kiment a bokszba, utóbbi azt gondolhatta, hogy vissza tudott érkezni Antonelli elé, ám később kiderült, hogy az olasz ért oda előbb a viszonyítási pontként funkcionáló vonalhoz, így Hamilton kénytelen volt maga elé engedni. Hamilton ugyan tapadt Antonellire, ám öt másodperces büntetést kapott, amiért gyorsan hajtott a bokszutcában, ezzel pedig jelentősen megcsappantak a dobogós esélyei.
Norris simán nyerte a futamot, mögötte Verstappen és Antonelli végzett a dobogón. A további pontszerzők Leclerc, Hamilton, Hadjar, Russell, Lawson, Nico Hülkenberg és Lindblad voltak. A világbajnokság csaknem egy hónapos szünet után Zandvoortban, a Holland Nagydíjjal folytatódik.