Kilenc év után ismét Európa-bajnoki aranyérmet szerzett a magyar férfi kajak négyes az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu Európa-bajnokságon Portugáliában – írja az MTI. A Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor összeállítású egység 2017 óta először állhatott a dobogó tetejére ebben a számban, egy-egy világkupa arany- és ezüstéremmel a háta mögött érkezve a versenyre.
A futamot a hazai portugál csapat kezdte a legjobban: 250 méternél ők vezettek, a magyarok egy beülővel mögöttük, a második helyen haladtak. A táv második felében szoros versenyt láthattak a nézők – Nádasék méterről méterre közelítették a hazaiakat, akik a végére elfáradva még a dobogóról is lecsúsztak. A magyar legénység viszont nem fáradt el, sőt a finisben még rá tudott tenni egy lapáttal, így megszerezte az aranyérmet. A második helyen a németek, a harmadikon a spanyolok végeztek.
„Kiböjtöltük rendesen"
„Jó ütemet tudtam adni, a srácok nagyon jól dolgoztak alám. Nagyon örülök, hogy 2016 és 2017 után ismét Magyarország van a csúcson férfi K-4 500-on. Remélem, a következő győzelemig nem kell újabb kilenc évet várni!" – mondta a vezérevezős Nádas Bence. Tótka Sándor, aki a 2017-es győztes hajóban is benne volt, így fogalmazott: „Ezt kiböjtöltük rendesen. Hosszú ideje vártunk erre, örülök, hogy végre összejött, és reméljük, hogy ez csak a kezdet."
A nők hasonló, ugyancsak olimpiai számában a magyar csapat – Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina és Mészáros Anna – az ötödik helyen zárt. A magyar éremtermés szombaton tovább bővült: Kopasz Bálint ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 1000 méteres versenyében, és a magyar parakajakosok is két érmet hoztak el.