A Pirelli 2028 végéig kizárólagos gumibeszállítója marad a Forma-1-es világbajnokságnak – jelentette be csütörtön az F1. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) érvényesítette a jelenleg hatályos szerződésben szereplő opciót, és megállapodott erről az F1 irányítóival, valamint az olasz abroncsgyártóval.
A hosszabbítás nemcsak az elitkategóriára vonatkozik: a Pirelli a Forma-2, a Forma-3 és az F1 Akadémia elnevezésű betétsorozatokban is folytatja a gumiellátást a 2028-as idény végéig.
Hét évtizedes kapcsolat
Az olasz gyártó először az 1950-es szezonban volt jelen a Forma-1-ben – ez volt a sorozat első kiírása –, jelenlegi kizárólagossága pedig 2011 óta tart.
„Közös múltunk és együttműködésünk is hihetetlen a Pirellivel, amelynek műszaki zsenialitására, valamint a teljesítményre, az innovációra és a fenntarthatóságra való összpontosítására évek óta támaszkodunk. A felsoroltak miatt is örülök, hogy az FIA és mi is folytatjuk ezt a kapcsolatot további egy évig." – Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója
Mohammed ben-Szulajem, a FIA elnöke szerint a hosszabbítás stabilitást biztosít a világbajnokságnak, és tükrözi a három fél közötti szoros együttműködést. Hozzátette: továbbra is közösen dolgoznak innovatív megoldásokon, hogy a versenyzés a pilóták, a csapatok és a szurkolók számára is izgalmas maradjon.