Először kapott meghívást a magyar labdarúgó-válogatott keretébe a VfL Wolfsburgban futballozó Dárdai Bence és a ferencvárosi Tóth Alex.
Marco Rossi szövetségi kapitány, aki hétfőn a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón ismertette a névsort, a törökök elleni, jövő csütörtöki és vasárnapi Nemzetek Ligája-osztályozón 26 játékossal számol.
"Az a feladatunk, hogy megkeressük a fiatal tehetségeket. Dárdai Bence kellő rendszerességgel játszik a Bundesligában, kezdő is szokott lenni, vagy becserélik, így most jött el az alkalmas pillanat a meghívására, miután eldöntötte, hogy a magyar válogatottat választja, amit én személy szerint magától értetődőnek vettem. Tóth Alex teljesítménye pedig nagyon meggyőző volt az elmúlt hónapokban" – mondta a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.
Rossi az MTI érdeklődésére kifejtette, semmi gond nincs közte és a válogatottságot sérülésre hivatkozva az elmúlt két alkalommal lemondó Kerkez Milos között.
"Fizikai problémája volt, amit a klubjával egyeztetve oldott meg, szemben egy másik megoldással. Ezt tiszteletben tartottam, semmi nem változott közöttünk. Több módon beszélünk, ahogy a csapat többi tagjával is, a legutóbbi videokonferencián is jelen volt"
– mondta a hatvanéves tréner, aki elárulta, kevés esélyt lát arra, hogy Kerkez posztriválisával, Nagy Zsolttal egyszerre legyen a pályán.
"Ha két játékos ugyanolyan sajátossággal bír, ugyanaz a posztjuk, akkor nehéz megoldani, hogy mindketten játszanak. Ugyanez a helyzet a kapusoknál Dibusz Dénes és Gulácsi Péter esetében. Túl rövid az idő, hogy új dolgokat és felállást gyakoroljunk be, így nem gondolhatok az összeállítás felforgatására. Elég csak a korábban elkövetett hibámra gondolni, amikor Szoboszlai a szokott helyénél hátrébb játszott Litvániában, ahol kétgólos hátrányba kerültünk egy félidő alatt."
A keretbe visszatért Szalai Attila, aki Rossi szerint végre játszik új csapatában, a Standard Liege-ben. Megjegyezte, négy meccsen szerepelt egymás után, ebből háromszor kezdőként, és bár nem érte még el a saját csúcsformáját, de szeretné kifejezni a bizalmát felé.
Hozzátette, Nagy Ádámot azért nem hívta meg, mert az utóbbi időben nem játszatják, de ha ez változik, akkor nyitva áll előtte a válogatott kapuja, akárcsak Lang Ádám előtt.
"Böde Dánielt maximálisan tisztelem, 39 évesen még mindig meghatározó játékos az NB I-ben, vezeti a góllövőlistát, de mi mást kérünk a támadóinktól, amikor a német, a holland vagy éppen a török csapat az ellenfél. Azért Arda Güler, Kenan Yildiz, valamint a két benficás, Orkun Kökcü és Kerem Aktürkoglu más színvonal, mint a magyar élvonal" – fogalmazott kérdésre válaszolva.
Rossi az isztambuli első felvonáson nagyon küzdelmes összecsapásra számít, de abban bízik, hogy a nemzeti együttes történelmi, ezredik fellépése inkább plusz motivációt jelent majd tanítványai számára. Hozzátette, a két találkozó között pedig hatalmas szerepe lesz a regenerációnak, ezért örült például annak, hogy a csapatkapitány Szoboszlai Dominik hétvégén csak 45 percet kapott a Premier League-ben éllovas Liverpoolban.
A magyar–török párharc győztese a Nemzetek Ligája következő idényében az élvonalban szerepelhet, a vesztes pedig a másodosztályt jelentő B divízióban.