A 24 éves pilóta mögött a Red Bull háromszoros világbajnoka és címvédője, a holland Max Verstappen zárt, míg a harmadik leggyorsabb kört a spanyol Carlos Sainz Jr. futotta a Ferrarival.
A versenyzők a második, az elsőnél némileg hűvösebb körülmények között megrendezett gyakorláson - mint szinte minden helyszínen - ezúttal is előbb a keményebb, majd a lágyabb keverékű abroncsokon futottak hosszabb etapokat, ezzel modellezve a versenykörülményeket.
A szabadedzés a Ferrarival versenyző Charles Leclerc-nek bő negyedóra után véget ért: a monacói pilóta a négyes kanyar után túl szélesre vette a kigyorsításnál a pályát, autója jobb hátsó kereke megcsúszott, így az emelkedő tetejénél a szalagkorlátba csapódott. A Ferrari bal eleje annyira megsérült, hogy Leclerc nem tudta folytatni, a piros zászlóval megszakított szabadedzés pedig csak 15 perces szünet után folytatódhatott, eddig tartott ugyanis a versenyautó, valamint a pályán hagyott törmelék elszállítása és eltakarítása.
Az újraindítás után szinte minden versenyző azonnal a pályára hajtott, pár perccel később pedig Sergio Pérez okozott kis híján balesetet: a mexikói teljesen váratlanul és indokolatlanul lelassított ugyanazon a részen, ahol Leclerc kicsúszott, s a mögötte teljes sebességgel érkező kínai Csou Kuan-jü (Sauber) csak úgy tudta elkerülni az ütközést, hogy kigyorsítás közben beletaposott a fékbe, ami miatt kettőt is pördült az autójával.
Az edzés pozitív meglepetését az első gyakorláson utolsó előtti Kevin Magnussen szolgáltatta: a dán versenyző ezúttal hatodik lett a Haasszal, de rendkívül szoros volt a mezőny, a 15. Nico Hülkenbergnek (Haas) is csak három ezredmásodperccel volt több mint egy másodperces a hátránya.
A Magyar Nagydíj programja szombaton 12.30 órától a harmadik szabadedzéssel folytatódik a Hungaroringen.
Eredmények, 2. szabadedzés:
--------------------------
1. Lando Norris (brit, McLaren) 1:17.788 perc
2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:18.031
3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:18.185
4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:18.255
5. George Russell (brit, Mercedes) 1:18.294
6. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:18.315
7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.363
8. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB) 1:18.371
9. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:18.514
10. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:18.519
11. Valtteri Bottas (finn, Sauber) 1:18.586
12. Logan Sargeant (amerikai, Williams) 1:18.611
13. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:18.618
14. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:18.754
15. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:18.791
16. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:18.888
17. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:19.179
18. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:19.286
19. Cunoda Juki (japán, RB) 1:19.606
20. Csou Kuan-jü (kínai, Sauber) 1:20.067
A további program:
-----------------
szombat:
3. szabadedzés 12.30
időmérő edzés 16.00
vasárnap:
futam 15.00
Olvasási idő: 3 perc
Magyar Nagydíj - Norris volt a leggyorsabb a második szabadedzésen
Sport
2026. november 3.
Meghalt Jesus de Miguel spanyol focista, akit hétfőn eszméletlen állapotban vittek le a pályáról
Sport
2026. november 3.
Az Udinese menesztette Kosta Runjaicot a Roma elleni 5-2-es vereség után
Sport
2026. november 2.
Hamilton csapattársát, Leclerc-t okolja az elúszott mexikói győzelemért
Sport
2026. november 2.
Antonelli a Forma-1 legfiatalabb világbajnoka lett
Sport
2026. november 1.
Raphinha duplájával 6-1-re verte az Alavést a címvédő Barcelona
Sport
2026. október 31.
Charles Leclerc a második szabadedzést is megnyerte a Mexikói Nagydíjon
Sport
2026. október 31.
Plockban kezdi a Bajnokok Ligája második csoportkörét a Veszprém
Sport
Az Udinese menesztette Kosta Runjaicot a Roma elleni 5-2-es vereség után
Sport
Raphinha duplájával 6-1-re verte az Alavést a címvédő Barcelona
Belföld
Vádat emeltek egy zalai futballegyesület elnöke ellen - 35 millió forintot csalhatott el
Sport
2026. október 29.
Betegség miatt hagyja ki a médianapot Kimi Antonelli
Sport
2026. október 27.
Molnár Martin javított a barcelonai F3-teszt zárónapján
Sport
2026. október 26.
Vitek Dárius ezüstérmet nyert az asztanai birkózó-világbajnokságon
Belföld
Karácsony Gergely belevágna a budapesti olimpiába
Belföld
Karácsony Gergely népszavazást javasol a budapesti olimpia rendezésének kérdésében
Belföld
Magyarország is jelezte érdeklődését a 2036-os nyári olimpia rendezése iránt
Sport
2026. október 26.
Iraola reméli, hogy Szoboszlai Dominik legkésőbb az Arsenal ellen visszatérhet
Sport
2026. október 26.
Mbappé a 87. percben döntötte el az El Clásicót
Sport
2026. október 26.
Antonelli nyerte az Egyesült Államok Nagydíját, két pontra van a vb-címtől
Sport
2026. október 24.
Premier League: Az Arsenal két góllal verte az Evertont
Sport
2026. október 23.
Mentőhelikopterrel vitték kórházba Vincent Kompanyt, a Bayern München edzőjét, miután összeesett
Sport
2026. október 23.
Szoboszlai a Brighton ellen sem játszik
Sport
2026. október 22.
Eladásra kényszeríthetik a Manchester City tulajdonosait
Sport
2026. október 21.
A Forma–1 2028-ban visszaállítja a 305 kilométeres maximális versenytávot
Sport
2026. október 21.
Fordított a Liverpool, négyet lőtt a PSG a Barcának
Sport
2026. október 20.
Kiújult Szoboszlai Dominik combsérülése - Kérdéses a novemberi válogatottsága
Sport
2026. október 20.
Mosolyogtató összeggel bírságolta meg Ronaldót a portugál szövetség
Sport
2026. október 18.
A Real Madrid Javier Tebas lemondását követeli a Göbbels-hasonlat miatt
Sport
2026. október 15.
Varga Barnabás visszatért, pályára lépett az AEK Athén BL-meccsén
Sport
2026. október 15.
Négy meccsre eltiltották Vinícius-t, kihagyja a Barcelona elleni El Clásicót
Sport
2026. október 14.
Tévé helyett streaming: a Netflixre érkezik a vb 104 meccse Spanyolországban
Sport
2026. október 11.
Max Verstappen nyerte a Szingapúri Nagydíjat pályafutása 250. futamán
Sport
2026. október 9.
Katasztrófának nevezte egy szövetségi vezető a hosszabb válogatott szünetet
Sport
2026. október 9.
Esőt jósolnak Szingapúrra, Hamilton örülne neki
Sport
2026. október 9.
Módosítaná a kormány a 2027-es vizes vb rendezési szerződését - Olcsóbb lehet az esemény
Sport
2026. október 7.