Azt már az első teszteken lehetett látni, hogy a tavalyi után az idei év is a Red Bull szezonja lesz, ám igazából arra senki sem számolt, hogy négy futamból négyet megnyernek. Ráadásul háromszor kettős győzelmet arattak, és csak az ausztrál futamon nem jött ez össze, miután Sergio Pérez „csak” az 5. helyig tudott feljönni az utolsó rajthelyről.
Ugyanakkor amellett sem lehet szó nélkül elmenni, amit ebben az esztendőben a mexikói pilóta produkál. Pérez ugyanis kétszer győzött már idén, ráadásul Bakuban a sprintviadalt is megnyerte, így kéretik egyre komolyabban venni a Checo bevenevű pilóta világbajnoki álmait. A 33 éves Péreznek tehát ez az idei második és pályafutása hatodik futamgyőzelme, amivel hat pontra csökkentette a hátrányát az összetettben élen álló, kétszeres világbajnok és címvédő csapattársával, Max Verstappennel szemben.
A csapat vezetése, Helmut Marko tanácsadó és Christian Horner csapatfőnök idén többször is elmondta, hagyja versenyezni egymással két pilótáját, és eddig úgy tűnik, Pérez is megkap minden támogatást, akárcsak Verstappen. És bizony nagyon úgy tűnik, a mexikói élni is akar ezzel a lehetőséggel.
„Két és fél futamot nyertem már itt. Nyomás alatt tudtam tartani Maxot, mert nem kopott annyira a gumim. Amikor jött a biztonsági autó, a kemény gumikon megnyertem a futamot. Nagyon szoros volt köztünk a csata, a maximumot adtuk ki magunkból, végig hajtottuk egymást Maxszal, néha mindketten neki is koccantunk a falnak, egyszer szerencsés is voltam egy ilyen esetben. De végül sikerült kontroll alatt tartanom őt” – értékelt boldogan a mexikói.
Pérez mögött Verstappen lett a második, míg az első rajtkockából startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője a harmadik. Bár nem sok hiányzott ahhoz, hogy az előző három futamon dobogóra álló Fernando Alonso (Aston Martin) meg ne fogja a ferrarist, végül nyolc tized döntött Leclerc javára. A világbajnokság jövő hétvégén folytatódik a Miami Nagydíjjal.
Végeredmény, Azeri Nagydíj
1. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:32:42.436 óra, 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 2.137 másodperc hátrány, 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 21.217 mp h., 4. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 22.024 mp h., 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 45.491 mp h., 6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 46.145 mp h., 7. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 51.617 mp h., 8. George Russell (brit, Mercedes) 1:14.240 perc h., 9. Lando Norris (brit, McLaren) 1:20.376 p h., 10. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1:23.862 p h.
A vb állása
Pilóták: 1. Verstappen 93 pont, 2. Pérez 87, 3. Alonso 60, 4. Hamilton 48, 5. Sainz 34, 6. Leclerc 28, 7. Russell 28, 8. Stroll 27, 9. Norris 12, 10. Nico Hülkenberg (német, Haas) 6.
Konstruktőrök: 1. Red Bull 180 pont, 2. Aston Martin 87, 3. Mercedes 76, 4. Ferrari 62, 5. McLaren 14, 6. Alpine 8, 7. Haas 7, 8. Alfa Romeo 6, 9. Alpha Tauri 2, 10. Williams 1.