Kiemelt kategóriák

Belföld
Gazdaság
Külföld
Kultúra
Sport
Tech
Életmód
Autó

További kategóriák

Szórakozás
Sport

2022-től jön az első tereprallye világbajnokság!

10perc.hu
2021. 06. 21.
2022-től jön az első tereprallye világbajnokság!

Sporttörténelmi döntést hozott a Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA), ugyanis a Dakar szervezője, az A.S.O együttműködésével 2022-től megrendezik a tereprallye történetének első világbajnoki sorozatát, amely a Dakar mellett 3-4 másik, legalább 7 napos viadalból fog állni.

Úgy tűnik, nemcsak a magyar tereprallye-ban jött el az idő a megújulásra, hanem a nemzetközi versenyek tekintetében is. Az FIA Cross Country Bizottsága – tereprallye bizottság – előkészítése alapján a Sport Világtanács úgy döntött, hogy a sportág történetében először, 2022-ben megrendezik a 4 vagy öt viadalból álló világbajnokságot.

A nemzetközi szövetség ugyanis megegyezett az Amaury Sport Organisation céggel (A.S.O), amely promóterként a Dakar mellett a vb szervezésében is oroszlánrészt vállal. Egyébként maga a Dakar is bekerült a vb-viadalok közé, a legendás sivatagi száguldás mellett még három vagy négy versenyből áll majd a szakág világbajnoki sorozata.


Az FIA szeretné, ha Európában lenne az egyik vb-futam, de eséllyel pályázik az Abu-Dzabiban vagy Kazahsztánban már évek óta megrendezett viadal is ugyanerre    Fotó: Magyar Tereprallye Kommunikáció


„Eddig azért nem lehetett a szakágban világbajnokságot rendezni, mert csak bizonyos feltételek teljesülése mellett van erre lehetőség. Az FIA most elfogadta az erre vonatkozó elképzeléseket, így jövőre három kontinensen rendezik majd meg a minimum hét napig tartó, a kétezer kilométeres versenytávot elérő vb-futamokat. Egyelőre csak a Dakar helye biztos a világbajnokság versenynaptárában, majd a későbbiek során dől el, hogy mely nagy versenyek kerülnek be a világbajnoki sorozatba. Az FIA szeretné, ha Európában lenne az egyik, de eséllyel pályázik az Abu-Dzabiban vagy Kazahsztánban már évek óta megrendezett viadal, de Brazília és Kína is szívesen látná vendégül a sportág legjobbjait egy vb-futamra” – jelentette ki Faluvégi Péter, az FIA Cross Country Bizottság magyar tagja.


Nem kell amiatt aggódni, hogy az augusztus 5-8-a között, Várpalota központtal megrendezendő HunGarian Baja esetleg kikerülne a Világkupa-sorozatból     Fotó: Magyar Tereprallye Kommunikáció


Nagy kérdés, hogy mi lesz a jelenleg is zajló Világkupa-sorozattal. Nos, a nemzetközi szövetség döntése értelmében ezek a viadalok, a Baják változatlan formában mennek tovább, melyeket jelenleg Ázsiában és Európában rendeznek meg. Ezen versenyek maximum 4 naposak, és az össztávjuk mintegy 500 kilométer. Így a sportág hazai szerelmeseinek nem kell amiatt aggódni, hogy az augusztus 5-8-a között, Várpalota központtal megrendezendő HunGarian Baja esetleg kikerülne a Világkupa-sorozatból.

Főkép forrása:
Magyar Tereprallye Kommunikáció

További cikkek