2026. Július 21.

361.35 Ft

316.25 Ft

Támogatás
friss

Vitézy szerint állami kisbuszt használt Lázár János a Lázárinfókhoz

10perc.hu

Kiemelt kategóriák

Belföld Gazdaság Külföld Kultúra Sport Tech Életmód Autó

További kategóriák

Szórakozás
Külföld

Olvasási idő: 2 perc

Korábbi merénylet-túlélő lett a Hamász új vezére

Korábbi merénylet-túlélő lett a Hamász új vezére
A Hamász belső szavazásán Halíl al-Hajja lett az új vezető, aki egy korábbi izraeli merényletkísérletet is túlélt Dohában.

Új vezetőt választott a Hamász: a szervezet belső szavazásán Halíl al-Hajja, az eddigi főtárgyaló kapta a legtöbb támogatást. A Katarban élő politikus Jahja Szinvárt követi a szervezet élén, miközben a Hamászt az elmúlt hónapokban egy öttagú vezetőségi tanács irányította.

A palesztin iszlamista szervezet hétfőn bejelentette, hogy Halíl al-Hajját választotta új vezetőjének. A döntés a szervezet belső szavazásán született meg, amelyen Hajja Háled Mesállal szemben szerzett többséget – írja az MTI információi alapján az Index.

Túlélte a dohai merényletkísérletet

Az új vezető az elmúlt időszakban a Hamász egyik legmeghatározóbb politikai szereplőjévé vált. Ő vezette a szervezet delegációját az Izraellel folytatott tűzszüneti tárgyalásokon, és jelenleg Katarban él. Hajja szerepe különösen felértékelődött azután, hogy 2024 júliusában Iránban megölték Iszmail Haníjét, majd ugyanazon év októberében az izraeli hadsereg megölte Jahja Szinvárt.

A több évtizede a Hamász kötelékében tevékenykedő politikus Szinvár közeli bizalmasának számított, és a Gázai övezetben 2023 októberében kirobbant fegyveres konfliktus előtt nem sokkal hagyta el a térséget. A beszámolók szerint az izraeli erők 2024 októberében Dohában ellene is merényletet kíséreltek meg, amelyet túlélt.

Lemondott a Gázai övezetet irányító Hamász-kormány

Korábban az Index beszámolt róla, hogy lemondott a Gázai övezetet irányító Hamász Vészhelyzeti Bizottságnak nevezett kormánya. Az övezet polgári igazgatását átadják egy új, technokratákból álló bizottságnak, az NCAG-nak. A szervezet közleménye szerint valamennyi közalkalmazott továbbra is ellátja feladatait, és biztosítja a közszolgáltatásokat.

A döntés nem érinti a terrorszervezet katonai szárnyát, amelynek lefegyverzéséről a közvetítők továbbra is tárgyalnak a Hamásszal. Izrael a bejelentés ellenére nem fogja engedélyezni, hogy az NCAG Kairóban tartózkodó tagjai belépjenek az övezetbe.

Darvas Márton
2026. 07. 20.
Főkép forrása: Northfoto

Külföld

1 órával ezelőtt

Tizedik napja bombázza Iránt az amerikai haderő

Tizedik napja bombázza Iránt az amerikai haderő
Egyesült Államok
Donald Trump
Irán
Hormuzi-szoros
A CENTCOM hétfőn újabb műveletet indított iráni célpontok ellen. Donald Trump megtorlást ígért a Jordániában és Irakban meghalt amerikai katonákért. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

14 órával ezelőtt

Megérkezett Madridba a vb-győztes spanyol válogatott

Labdarúgás
Spanyolország
Világbajnokság
Repülő
Hétfő délután Madridba érkezett a világbajnok spanyol válogatott repülője, a csapat egy szállodában pihen rá az utcai ünneplésre. Bővebben...

Külföld

17 órával ezelőtt

Nincs erőforrása rá, mégis egy minden eddiginél nagyobb támadásra készül az Egyesült Államok Irán ellen

Nincs erőforrása rá, mégis egy minden eddiginél nagyobb támadásra készül az Egyesült Államok Irán ellen
Egyesült Államok
Donald Trump
Háború
Irán
Washington
A Washington Post szerint az Egyesült Államok nagyobb méretű háborúra készül Irán ellen, miközben a Pentagon lőszer- és erőforráshiánnyal küzd. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

17 órával ezelőtt

Két magyar sérült meg villámcsapásban Ausztriában

Két magyar sérült meg villámcsapásban Ausztriában
Baleset
Ausztria
Két 25 éves magyar túrázót ért villámcsapás vasárnap az ausztriai Rax-hegységben, harminc hegyimentő segítségével hozták le őket a hegyről. Bővebben...

Külföld

18 órával ezelőtt

Andy Burnham hivatalosan is az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, apja azonban nem is tud fia új feladatköréről

Andy Burnham hivatalosan is az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, apja azonban nem is tud fia új feladatköréről
Miniszterelnök
Anglia
Andy Burnham
III. Károly király hivatalosan is felkérte Andy Burnhamet kormányalakításra, aki hétfőtől az Egyesült Királyság 59. miniszterelnöke. Bővebben...

Külföld

19 órával ezelőtt

Nicaragua elnöke szerint nem lehet választás, mert a végén még megnyerné az ellenzék

Nicaragua elnöke szerint nem lehet választás, mert a végén még megnyerné az ellenzék
Egyesült Államok
Választás
Korrupció
Daniel Ortega nicaraguai elnök vasárnap kijelentette, hogy országában nem lesznek többé olyan választások, amelyeken az ellenzék hatalomra kerülhetne. Bővebben...

Külföld

21 órával ezelőtt

Javier Milei a vb-döntős vereség után is munkaszüneti napot hirdetett

Javier Milei a vb-döntős vereség után is munkaszüneti napot hirdetett
Labdarúgás
Spanyolország
Világbajnokság
Munkaszüneti napok
Argentína
Javier Milei argentin elnök munkaszüneti napot hirdetett a válogatott vb-ezüstérme miatt, annak ellenére, hogy Spanyolországtól vereséget szenvedtek a döntőben. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

22 órával ezelőtt

New York polgármestere Hágába küldené Netanjahut

New York polgármestere Hágába küldené Netanjahut
Egyesült Államok
Rendőrség
Törvény
ENSZ
Bíróság
Zoran Mamdani New York polgármestere szerint jogi lehetőséget vizsgálnak Netanjahu letartóztatására, ha szeptemberben a városba látogat. Bővebben...

Külföld

23 órával ezelőtt

Orosz csapás ért egy a gabonaszállító hajót Odessza partjainál

Orosz cirkálórakéták találták el egy gabonaszállító teherhajó Odessza közelében, a támadásnak tíz halálos áldozata volt, öt tengerész sorsa pedig továbbra sem ismert. Bővebben...

Külföld

1 nappal ezelőtt

Negyven rakétával támadta Oroszország Kijevet éjszaka

Negyven rakétával támadta Oroszország Kijevet éjszaka
Ukrajna
Oroszország
Oroszország a háború egyik legnagyobb rakétatámadását indította Kijev ellen, a több mint 40 rakétából álló csapásban egy ember meghalt, heten megsérültek. Bővebben...

Külföld

2 nappal ezelőtt

Több mint 40 letartóztatás történt az argentin ünneplés közben kitört összecsapások miatt

Több mint 40 letartóztatás történt az argentin ünneplés közben kitört összecsapások miatt
Labdarúgás
Rendőrség
Világbajnokság
Sport
Argentína
Argentína több városában sérülésekkel járó összecsapások és több mint 40 előállítás történt a vb-elődöntős győzelem utáni ünneplés során. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

2 nappal ezelőtt

Kimerítő taktikával próbálja jobb pozícióba hozni magát Irán az USA-val szemben

Kimerítő taktikával próbálja jobb pozícióba hozni magát Irán az USA-val szemben
Egyesült Államok
Háború
Irán
Washington
Hormuzi-szoros
A Portfolio elemzése szerint Irán az elhúzódó konfliktussal próbálja kiharcolni a szankciók feloldását, míg az USA a katonai infrastruktúra felszámolására törekszik. Bővebben...

Külföld

3 nappal ezelőtt

Több nagy amerikai csatorna nem sugározta csütörtöki beszédét, ezért Trump visszavonná a tévék engedélyét

Több nagy amerikai csatorna nem sugározta csütörtöki beszédét, ezért Trump visszavonná a tévék engedélyét
Donald Trump
Donald Trump amerikai elnök visszavonná azoknak a tévétársaságoknak az engedélyét, amelyek nem közvetítették csütörtöki, a 2020-as választásokról szóló beszédét. Bővebben...

Külföld

3 nappal ezelőtt

Keir Starmer ma távozik a Munkáspárt éléről, Andy Burnham veszi át a brit kormány vezetését

Keir Starmer ma távozik a Munkáspárt éléről, Andy Burnham veszi át a brit kormány vezetését
Keir Starmer pénteken távozik a Munkáspárt éléről, helyét Andy Burnham veszi át, aki hétfőn a brit miniszterelnöki tisztséget is megkapja. Bővebben...

Külföld

5 nappal ezelőtt

Izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az ultraortodoxokat mentesítő törvényt

Izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az ultraortodoxokat mentesítő törvényt
Törvény
Izrael
Parlament
Büntetés
Bíróság
Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az ultraortodox jesivanövendékeket a katonai szolgálat alól ideiglenesen mentesítő törvényt, amelyet a kneszet mindössze egy nappal korábban fogadott el. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

5 nappal ezelőtt

IShowSpeed élő adásában bukkant fel a foci meccset néző Orbán Viktor

IShowSpeed élő adásában bukkant fel a foci meccset néző Orbán Viktor
Labdarúgás
Orbán Viktor
Világbajnokság
YouTube
Sport
Orbán Viktor az IShowSpeed influenszer élő közvetítésében tűnt fel a Franciaország–Spanyolország vb-elődöntőn, feltehetően családtagjaival. Bővebben...

Külföld

6 nappal ezelőtt

Orosz szociológus reagált a magyar honvédelmi miniszter kijelentésére

Orosz szociológus reagált a magyar honvédelmi miniszter kijelentésére
Magyarország
Oroszország
Moszkva
Orbán Anita
Ruszin-Szendi Romulusz
Egy orosz szociológus reagált Ruszin-Szendi Romulusz kijelentésére, aki szerint be kell zárni az ajtót Moszkva befolyása előtt. Bővebben...

Külföld

6 nappal ezelőtt

Megszólalt a nő, akinek férjét félig kiszippantotta az ablakon a légnyomás egy Ryanair-gépen

Megszólalt a nő, akinek férjét félig kiszippantotta az ablakon a légnyomás egy Ryanair-gépen
Rendőrség
Baleset
Repülőtér
Repülő
Észak-Macedónia
Egy Ryanair-járat utasát a törött ablakon kiszippantotta a nyomásváltozás, felesége most a rémisztő percekről beszélt. Bővebben...

Külföld

6 nappal ezelőtt

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket Atlantában a vb-elődöntő előtt

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket Atlantában a vb-elődöntő előtt
Labdarúgás
Rendőrség
Anglia
Világbajnokság
Sport
Argentína
Fokozott biztonsági intézkedések mellett zajlanak az előkészületek Atlantában a labdarúgó-vb Anglia–Argentína elődöntőjére. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

6 nappal ezelőtt

Ukrán és magyar katonák is felvonultak a párizsi díszszemlén, Zelenszkijt tapsvihar fogadta

Ukrán és magyar katonák is felvonultak a párizsi díszszemlén, Zelenszkijt tapsvihar fogadta
Franciaország
A francia nemzeti ünnepen 35 ország, köztük Magyarország és Ukrajna katonái vonultak fel a Champs-Élysées-n, a díszpáholyban Zelenszkij is helyet foglalt. Bővebben...

Külföld

6 nappal ezelőtt

Agyonlőtt egy bevándorlót az ICE tisztje Maine államban - Lehet nem is ő volt a célpont

Agyonlőtt egy bevándorlót az ICE tisztje Maine államban - Lehet nem is ő volt a célpont
Egyesült Államok
Rendőrség
Donald Trump
Tüntetés
Gyilkosság
Nyomozás
Az amerikai bevándorlási hatóság egy tisztje agyonlőtt egy férfit Maine államban, miközben nem is biztos, hogy ő volt az akció eredeti célpontja. Bővebben...

Külföld

7 nappal ezelőtt

„Nincs semmilyük” – Donald Trump újabb csapásokat rendelt el Irán ellen

„Nincs semmilyük” – Donald Trump újabb csapásokat rendelt el Irán ellen
Egyesült Államok
Donald Trump
Háború
Irán
A CENTCOM szerint az elnök utasítására harmadik napja folytatódnak a csapások, keddtől pedig ismét blokád alá kerül az iráni partvidék. Bővebben...

Külföld

7 nappal ezelőtt

Trump bejelentette: az USA felügyelné a Hormuzi-szorost és sarcot is szedne

Trump bejelentette: az USA felügyelné a Hormuzi-szorost és sarcot is szedne
Egyesült Államok
Donald Trump
Irán
Blokád
Hormuzi-szoros
Forint
Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok felügyelné a Hormuzi-szorost, és 20 százalékos díjat szedne érte, miközben Irán elleni csapások is folytatódnak. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

7 nappal ezelőtt

Az utolsó pillanatban mentettek ki egy brit házaspárt a spanyol erdőtűzből

Az utolsó pillanatban mentettek ki egy brit házaspárt a spanyol erdőtűzből
Időjárás
Franciaország
Spanyolország
Katasztrófa
Tűzvész
Hőség
Andalúziai erdőtűzben megégett brit házaspárt mentettek ki a spanyol polgárőrök, miután visszatértek átvizsgálni a területet. Bővebben...

Külföld

7 nappal ezelőtt

Rasszizmussal vádolják a volt spanyol miniszterelnököt a francia csapatról írt szavai miatt

Rasszizmussal vádolják a volt spanyol miniszterelnököt a francia csapatról írt szavai miatt
Labdarúgás
Spanyolország
Miniszterelnök
Világbajnokság
Sport
FIFA
Mariano Rajoy szerint egyetlen francia játékos sincs a válogatottban, a kijelentés nagy felháborodást váltott ki Franciaországban és Spanyolországban is. Bővebben...

Külföld

7 nappal ezelőtt

Iráni rakétatámadások érték öt közel-keleti ország amerikai bázisait

Iráni rakétatámadások érték öt közel-keleti ország amerikai bázisait
Egyesült Államok
Háború
Irán
Hormuzi-szoros
Külügyminisztérium
Iráni rakéták csapódtak be Jordániában, Bahreinben, Ománban, Katarban és Kuvaitban, Teherán szerint kizárólag amerikai bázisokat találtak el. Bővebben...

Külföld

7 nappal ezelőtt

Vége az olcsó horvát nyaralásnak, a magyarok érzik meg a drágulást a legjobban

Vége az olcsó horvát nyaralásnak, a magyarok érzik meg a drágulást a legjobban
Magyarország
Horvátország
Turizmus
Utazás
Áremelkedés
Horvátországban emelkednek az árak, a turisták mégis egyre többet költenek – a magyar utazók számára ez különösen érezhető változást hozhat. Bővebben...
Ajánljuk még

Külföld

8 nappal ezelőtt

"Beteg emberek” – mondta Donald Trump az iráni támadásról

"Beteg emberek” – mondta Donald Trump az iráni támadásról
Egyesült Államok
Donald Trump
Irán
Az amerikai elnök szerint Irán beleegyezett minden amerikai igénybe, majd két órával később drónnal támadott meg egy hajót a Hormuzi-szorosban. Bővebben...

Külföld

9 nappal ezelőtt

Parazitafertőzés terjed több amerikai államban - Súlyos hasmenéses megbetegedést okoz

Parazitafertőzés terjed több amerikai államban - Súlyos hasmenéses megbetegedést okoz
Egészségügy
Egyesült Államok
Egészség
Járvány
A CDC szerint tucatnál is több amerikai államban terjed a ciklosporiázis nevű parazitás fertőzés, amelynek forrását még nem azonosították. Bővebben...

Külföld

10 nappal ezelőtt

Gyilkosság gyanújával nyomoznak Ann Widdecombe, ellentmondásos megítélésű volt brit miniszter halála ügyében

Gyilkosság gyanújával nyomoznak Ann Widdecombe, ellentmondásos megítélésű volt brit miniszter halála ügyében
Rendőrség
Gyilkosság
Politika
Egyesült Királyság
Nyomozás
A rendőrség gyilkosság gyanújával nyomoz Ann Widdecombe volt brit miniszter dartmoori otthonában bekövetkezett halála ügyében. Bővebben...