Három embert sebesített meg egy késes támadó kedden egy sanghaji japán étteremben – erősítette meg a kínai külügyminisztérium. Az áldozatok között két japán és egy kínai állampolgár van, a gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette.
Kuo Csia-kun külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy a támadást egy „mentális betegséggel küzdő személy" követte el. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint egy 59 éves férfi gyümölcsvágó késsel támadt az étterem vendégeire a Pudong negyedben található kereskedelmi épületben. A sebesülteket azonnal kórházba szállították, állapotukról részletes tájékoztatás egyelőre nem érkezett.
A Kyodo japán hírügynökség beszámolója szerint az egyik japán sérült vezető beosztású alkalmazott egy olyan japán vállalatnál, amelynek irodája ugyanabban az épületben működik. A japán kormány a jelentések szerint felkérte Pekinget, garantálja a Kínában élő japán állampolgárok biztonságát.
Sorozatos támadások japán állampolgárok ellen Kínában
A sanghaji eset nem egyedi. Kínai nagyvárosokban az utóbbi években megszaporodtak a késes támadások, amelyek több esetben is japán állampolgárokat érintettek. 2024 júniusában egy kínai férfi háromembert sebesített meg – köztük két japánt –, majd szeptemberben a dél-kínai Sencsenben késsel megöltek egy tízéves japán fiút, ami súlyos aggodalmat váltott ki a Kínában élő japán közösség körében. Az elkövetőket 2025 januárjában halálbüntetésre ítélték.