Több ezer ember kényszerült ideiglenes menedékhelyre Spanyolországban, miután a hétvégén vészhelyzetet hirdettek Katalóniában az országot sújtó Alice vihar miatt. A heves esőzések és a villámárvizek Tarragona tartományban okozták a legsúlyosabb károkat, ahol az utcák zúgó folyókká változtak, és autókat, valamint egész épületeket is elárasztott a víz - közölte az Index.
A The Sun beszámolója szerint százak rekedtek el autóikban, míg mások házuk felső szintjeire menekültek. Godall településen járművek torlódtak egymásra, a vízáradat elragadta az autókat, a házak földszintjeit pedig teljesen elöntötte a víz. A hatóságok sportcsarnokokat és iskolákat alakítottak át menedékhelyekké, ahol több ezer ember töltötte az éjszakát.
A katalán kormány öt körzetben hirdetett rendkívüli állapotot, köztük Tarragonában. Az AP-7-es autópálya több szakaszát le kellett zárni, a vízbe ragadt járművekből a tűzoltók legalább 31 embert mentettek ki – közülük többen életveszélyben voltak.
A Renfe vasúttársaság közölte, hogy 17 vonatjáratot töröltek, köztük a Barcelona–Valencia-vonalat is, ami mintegy 3000 utast érintett. A spanyol meteorológiai szolgálat vörös riasztást adott ki, és figyelmeztette a lakosokat, hogy kerüljék az utakat és az árterületeket.
A spanyol Amposta város vezetése vasárnap este közleményben kérte a lakosokat, hogy ne hagyják el otthonaikat, és ha a víz elönti lakásukat, azonnal vonuljanak a felső emeletekre. A városban mintegy 650 ember talált menedéket az önkormányzat által megnyitott központokban, ahol élelmet, vizet és takarókat kaptak.
A Baleár-szigeteken, köztük Ibizán is rendkívüli állapot alakult ki. A vihar miatt másodszor vezényeltek katonai egységeket kevesebb mint két héten belül. A sziget repülőterét is le kellett zárni, miután az esővíz beömlött az épület mennyezetén keresztül.